Ezért kell a tujia nőknek egy hónapon át mindennap sírniuk az esküvőjük előtt.
Az esküvői hagyományok a világ minden táján eltérnek egy kicsit egymástól. Bár itthon ma már nagyrészt minden a párok kívánságai szerint zajlik, egyes országokban található népcsoportok esetében a házasulandó feleknek be kell tartaniuk néhány népszokást. Ezek között pedig akadnak olyanok is, amik európai szemmel igencsak furcsának tűnhetnek.
A kínai tujia népcsoport fiatal nőinek például a ceremóniát megelőző egy hónapban mindennap sírniuk kell, a könnyezéshez pedig egy idő után az anya és a nagymama is csatlakozik.
A kínai tujia népcsoport
A körülbelül nyolcmillió főt számláló tujia népcsoport a nyolcadik legnagyobb hivatalosan elismert etnikai kisebbség a Kínai Népköztársaságban. A Wuling-hegységben élnek, főleg Hunan, Hupej és Kujcsu tartományok, valamint Csungking egyes részein. Bár eredetükről több elmélet is létezik, valószínűleg tizenkét évszázados múltra tekintenek vissza, és nagyjából 2500 évvel ezelőtt foglalták el a mai Csungking területeit.
Híresek éneklési és dalszerzési képességeikről, valamint az ötszáz éves csoportos Baishou táncról. A hagyományos tujia szokások az évek múlásával egyre jobban kikoptak a mindennapokból, ma már csak a távolibb, elzártabb, elmaradottabb területeken érvényesülnek erőteljesen.
Egy hónapig sírnia kell a menyasszonynak
Az esküvői rituáléik szerves részét képezi, hogy a menyasszonynak a nagy nap előtt egy hónappal mindennap körülbelül egy órát kötelező sírnia. Az első napot követő tizediken csatlakozik hozzá édesanyja, a huszadikon a nagyanyja, ezután pedig minden női családtag együtt sír egészen a ceremónia napjáig.
Az, hogy egy fiatal ara tud-e sírni ilyenkor, a képességeinek, az erényeinek és az értékének a mutatója náluk. A lányok már 12 évesen elkezdik megtanulni, hogyan könnyezzenek, és miután betöltötték a 15. életévüket, segítik egymást sírni tanulni, és azon versenyeznek, hogy kinek megy a legjobban. Néha a sírás különböző módszereit is megbeszélik.
Vannak olyan dalok is, melyeket eközben énekelnek – a szülőknek, a nővéreknek, az ősöknek vagy a kerítőknek. Ezek általában gyászos hangulatú énekek, amik hatásosan kifejezik az érzelmeiket, és amik hallatán kevesen tudják visszatartani a könnyeiket.
A tradíció eredete
Egy monda szerint a tradíció a hadakozó fejedelemségek korára (i. e. 476 és i. e. 221 között) vezethető vissza. Az ókori Zhao állam hercegnője megházasodott, hogy királynő legyen, távozásakor pedig édesanyja a lába előtt sírt, és arra kérte őt, hogy minél előbb térjen haza. Később a történetet a szokás eredetére vonatkoztatták.
Úgy tudni, az arák azért énekelték a dalokat, hogy tiltakozzanak a feudalizmus alatti elrendezett házasságok ellen, és kifejezzék ragaszkodásukat rokonaik iránt. A lányok énekelve, sírva ítélték el a házasodási rendszert, és arról álmodoztak, hogy megszabadulnak tőle.
Ha egy lány énekelt, aközben sírt a sorsa, a rokonai iránti mély ragaszkodás, valamint a feudalista házassági szokások miatt. Amikor két lány együtt sírt, azt nővérsírásnak hívták. Ilyenkor először a menyasszony könnyezett és énekelt, majd a másik lány is becsatlakozott, hogy vigasztalja őt.
Annak ellenére, hogy ma már szabadon választhatnak házastársat, a hagyomány még mindig él egyes területeken. Úgy tartják, a hamis sírás megalapozza a házastársi kapcsolat boldogságát.
Képek: Getty Images Hungary.
Forrás: Femina / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!
