Egyes vírusok terjedése még nőtt is a koronavírus-járvány idején

A koronavírus más légúti vírusokra gyakorolt hatása szokatlan és váratlan: egyes megbetegedések szinte eltűntek, mások új erőre kaptak, és vannak olyanok is, amelyek viselkedéséről egyelőre csak találgatni lehet.

A kutatók egy dologban biztosak az idei influenzaszezonnal kapcsolatosan, ez pedig az, hogy kiszámíthatatlan lesz. A legtöbben úgy vélik, hogy nem számíthatunk a tavalyi évhez hasonlóan meglepően alacsony megbetegedésszámra. A Nature cikke szerint sokan valószínűsítik azt is, hogy a korábbinál erősebben tér majd vissza a vírus azt követően, hogy tavaly maszkban és távolságtartással csinálta végig az emberiség nagy része annak fő szezonját.

„Ha egyszer elfelejtjük a helyes egészségügyi gyakorlatokat, akkor az influenza valószínűleg nagyon erőteljesen tér vissza” – mondja Robert Ware, az ausztráliai Queenslandben található Griffith Egyetem klinikai epidemiológusa.

Alig volt haláleset

A szezonális influenza évente általában 290 ezer-650 ezer ember halálát okozza világszerte. 2020-ban, illetve 2021 nagy részében gyakorlatilag eltűnt a Föld nagy részéről: a FluNet, a WHO által fenntartott, az influenza globális virológiai adatainak nyomon követésére szolgáló hálózat adatai szerint a pozitív influenzatesztek aránya 2020 áprilisa óta nagyjából változatlan maradt a fokozott felügyelet ellenére is.

Az USA-ban az előző szezonban mindössze 646 influenzás halálesetet jegyeztek fel, ezekből mindössze egyben hunyt el kisgyermek. Ausztráliában, ahol 100-1200 között volt a megelőző szezonokban a halálozások száma, senki nem halt meg influenzában a téli időszakban.

Az alacsony adatok annak ellenére is maradtak, hogy fokozatosan tűntek el a koronavírussal kapcsolatos korlátozó intézkedések

– ez rámutat arra, mekkora szerepe van az influenza terjedésében a külföldről behurcolt eseteknek. A trópusi területeken alacsony esetszámban mindvégig ott volt a vírus, így amikor ezek az országok is elkezdenek külföldieket fogadni, valószínűsíthető az esetszám-növekedés.

A rhinovírus a nagy nyertes

A pandémia az olyan bakteriális fertőzések visszaszorulását is elhozta, mint a meningitisz vagy a tüdőgyulladás baktérium okozta válfaja, valamint a szepszissel összefüggésbe hozható megbetegedések. A megfázásért felelős rhinovírusok ugyanakkor zavartalanul terjedtek tovább, egyes országokban még jobban is, mint korábban. A háttérben az állhat, hogy ezek a patogének

nem olyan érzékenyek a kézmosás és felületfertőtlenítés hatására,

és nem is nagyon volt vetélytársuk ebben az időszakban.

Voltak olyan vírusok is, amelyek a pandémia idején szokásos szezonjukon kívül jelentek meg. Az USA-ban 2021 tavaszán az egyéb humán koronavírusok és parainfluenza-vírusok az RSV-vel karöltve kezdtek az élre törni: az utóbbi még augusztusban is emelkedő tendenciát mutatott. Ezek a látszólag nehezen magyarázható események az iskolák újranyitásával is összeköthetők lehetnek amellett, hogy

egy olyan kohorsza is kialakult a pandémia alatt született gyermekeknek, akik a korlátozások miatt nem voltak kitéve ennek a vírusnak,

Amerikában pedig nincsen engedélyezett oltás sem RSV-re.

Kell az influnezaoltás

Mindennek tükrében a szakemberek arra kérnek világszerte mindenkit, hogy készüljön az oltás felvételével az influenzaszezonra. Amerikában dupla járványtól tartanak, ha egyszerre sújt le a delta mellett érkező influenza, ezért a CDC igazgatója, Rochelly Walensky azt üzente az embereknek – érti, hogy unják az oltásokat, de akkor is vegyék fel az influenza ellenit is. Az NBC cikke szerint Amerikában azt már beadják a koronavírus ellenivel egy időben is.

Nagy-Britanniában attól tartanak, akár 60 ezer életet is követelhetnek ezen a télen a légúti vírusok

a Sky News cikke szerint: a koronavírus és az influenza mellett itt is tartanak az RSV-től. Az utóbbi kettő kapcsán a kórházi kezelést igénylő súlyosságú esetek megduplázását várják, végeredményben 60 ezer halálesettel és 40 ezer gyermek RSV-érintettségével. Egy friss kutatásból az is kiderült, hogy a britek harmada nem tud arról, hogy egy időben terjedhet a koronavírus és az influenza, negyedük pedig nem volt tisztában azzal, hogy az influenza is lehet halálos.

Nyitókép: Kyryl Gorlov/Getty Images
Forrás: Infostart.hu
Exit mobile version