egymilliós sereggel venné vissza déli területeit ukrajna

Egymilliós sereggel venné vissza déli területeit Ukrajna

Kijev nem akar lemondani a gazdasági szempontból kulcsfontosságúnak tartott tengerpartról.

Ukrajna egymillió fős, nyugati fegyverekkel felszerelt haderőt vonultat fel a déli területek visszafoglalására – közölte az ország védelmi minisztere, írja a Sky News alapján a Telex.

Olekszij Reznyikov a The Timesnak azt mondta, hogy Volodimir Zelenszkij elnök kulcsfontosságúnak tartja a megszállt tengerparti területek visszaszerzését, mivel azok rendkívül fontosak az ukrán gazdaság számára.

„Az elnök utasításba adta a haditervek elkészítését. Ezt követően a vezérkar meghatározza, hogy a cél eléréséhez mire van szükségünk” – fogalmazott Reznyikov. „Ez az én feladatom. Tartom a kapcsolatot partnerországokban lévő kollégáimmal, a tábornokaink elmondják, hogy miért van szükségünk egyes fegyverekre, és ezután születik róluk döntés.”

A védelmi minisztere dicsérte a nyugati partnerei – különösen Ben Wallace brit védelmi miniszter – segítségét az ukrán fegyverzet utánpótlásában és korszerűsítésében, ugyanakkor bírálta a fegyverek érkezésének szerinte lassú folyamatát.

(Címlapképünk illusztráció.)

Nyitókép: MTI/AP/Ukrán védelmi minisztérium
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!
Exit mobile version