El akarhatták rabolni az amerikaiak a szovjet űrállomást

1985-re a Szaljut-7 űrállomás használhatatlan állapotba került. A rendszerei leálltak, elkezdett bukdácsolni a világűrben, a földi irányítás elvesztette vele a kapcsolatot. A szovjet szakemberek attól tartottak, hogy a 20 tonnás monstrum irányítatlanul zuhan majd a Földre, és egy nagyvárosban csapódik be. Ezért a Szojuz T-13 űrhajóval két kozmonautát küldtek a lefagyott Szaljut 7-re, hogy megmentsék a lezuhanástól. Felmerült az is, hogy a szovjetek azt akarták megakadályozni, hogy az amerikaiak a Challenger űrrepülőgéppel megkaparintsák, és a Földre hozzák az űrállomást.

Mentőakció a fagyban

1985. június 8. Két kötött sapkás, vastag téli melegítőbe öltözött űrhajós dolgozik kesztyű nélkül egy hideg és sötét fémhengerben, 350-400 kilométerrel a Föld fölött. A hengerben mindent zúzmara borít. A rendszerek szó szerint lefagytak, az űrállomás halott. A 43 éves Vlagyimir Dzsanyibekov és Viktor Szavinih ebben az élettelen térben azon küszködik, hogy megakadályozza a 20 tonnás test kontrollálatlan lezuhanását.

A két űrhajós rendszeresen visszalebeg a Szojuzba, hogy felmelegedjen. A földi orvosi team így is aggódva figyeli őket, mert Szavinih belázasodott. De a munka nem állhat meg, különben a több milliárd dollár értékű űrállomás menthetetlenül lezuhan.

Így kezdődött

Az űrállomás 3 évig problémamentesen üzemelt. A gondok 1985. február 11-én, éjfél után kezdődtek, amikor az irányítók feszültségingadozást észleltek a két küldetés között üresen, robotpilótával repülő Szaljut-7 fedélzetén. A rendszer a túlfeszültség elleni védekezésül leállította az elsődleges kommunikációs rendszert. Mivel a tartalék rádió-rendszerek működésbe léptek, az irányítók nem tartották súlyosnak a helyzetet. Mivel épp lejáróban volt a 24 órás szolgálatuk, a szolgálati jegyzőkönyvbe bejegyezték a hibát, azzal, hogy a következő váltás irányítói hívják a kommunikációs rendszer tervezőit és javíttassák ki a hibát.

Az őket váltó irányítók azonban figyelmetlenségből vagy tévedésből saját maguk megpróbálták aktiválni az elsődleges rádióadót, mire az űrállomás elektromos rendszere több ponton zárlatos lett, ami most már a teljes kommunikációs rendszer leállását okozta.

A Szaljut-7 éjjel 1 óra 21 perckor elnémult és többi semmilyen rádiójelre nem reagált.

Lemondjanak az űrállomásról vagy mentsék meg?

A szovjet űrprogram vezetői kellemetlen helyzetbe kerültek. Hagyhatták volna a Szaljutot, és mondhatták volna, hogy egy év múlva úgyis fellövik az új generációs űrállomást, a Mirt. Így viszont a teljes űrprogram egy évet csúszott volna, a Szaljutra már betervezett repüléseket és kísérleteket törölni kellett volna. Nem is beszélve a politikai következményekről, vagyis hogy az amerikaiak – akik sikerrel elindították Space Shuttle-programot –, újra megelőzik majd a szovjeteket az űrversenyben.

Így nem maradt más hátra, mint egy javítócsapat felküldése a Szaljutra. Azonban mire idáig jutottak, már mentőcsapatnak kellett hívni az expedíciót, mert kiderült, hogy a Szaljut lassan, de biztosan közelít a Föld légköréhez, és előbb-utóbb lezuhan.

Ki repüljön?

Az űrhajósok kiválasztása nem volt egyszerű. Összesen három kozmonauta jöhetett szóba pilótaként, mert egyértelmű volt, hogy a repülés legnehezebb része a dokkolás lesz. Normál esetben maga az űrállomás küldi az adatokat az űrhajónak az automatikus dokkoláshoz, de a Szaljut rádiórendszerei nem működtek. Az irányítatlan, minden irányban össze-vissza pörgő Szaljutot kellett manuális megközelíteni és kézzel vezetve összekapcsolódni vele. Egy ilyen műveletet végig manuális irányítással még soha senki nem próbált meg az űrkutatás történetében.

Vlagyimir Dzsanibekov volt a legtapasztaltabb a három jelölt közül, és ő egyszer már kénytelen volt az utolsó pillanatban átvenni az irányítást a számítógéptől, így az egészségügyi problémái ellenére őt választották pilótának. Igaz, az orvosok maximum 100 napot engedélyeztek neki az űrben ezen a küldetésen.