17.9 C
Budapest

Elárulta az időutazó, milyen természeti katasztrófák várnak ránk 2023-ban

Dátum:

Brutális lesz az idei év, legalábbis valaki szerint, aki azt állítja magáról: a jövőből jött, így pontosan tudja, mi vár ránk.

Nehéz eldönteni, mi a stresszesebb meló: „időutazónak” lenni, vagy legalábbis annak kikiáltva magunkat félelmetesebbnél félelmetesebb jövőképekkel sokkolni a TikTok-felhasználókat, vagy pedig ezen tartalmak hithű fogyasztóinak lenni, és szinte havonta készülni mutáns babák születésére, soha nem látott erősségű földrengésre vagy épp márciusi ideneginvázióra. Nos, az Eno Alaric néven tevékenykedő illető, aki a saját bevallása szerint 2671-ből érkezett (ezt megerősíteni nem tudjuk, igazolványt ugyanis még nem mutatott fel, és valahogy az az érzésünk, hogy nem is fog), most elárulta, milyen természeti katasztrófákra kell felkészülnünk a következő hónapokban.

Április 20-án egy 23 kilométer széles tornádóval nyitunk, amit május 15-én egy megacunami követ, június 12-én egy 9,5-ös erősségű földrengéssel folytatjuk, ami bónuszként egy több kilométer mély árkot is nyit, amiből rég kihaltnak hitt életformák kerülnek elő, majd szeptemberben jön egy hatos erősségű hurrikán, decemberben pedig először találkozik az emberiség elektromos jégesővel, azaz olyan jégesővel, ahol a villámok elektromossággal töltik fel a hulló csapadékot.

2023 a természeti katasztrófáktól leginkább sújtotta évként vonul be a történelembe – zárja videóját a katasztrófajós.

@radianttimetraveler 2023 issues… #fyp #radianttime #foryou #timetravel #viral #timetraveler #xyzbca #entertainment ♬ Horror Music(842278) – Pavel

Tegyük hozzá: ha ezekből csak egy is megvalósul, már akkor igaz lenne ez a kijelentés. Persze reménykedjünk benne, hogy legalább annyi valószínűsége van mindennek bekövetkezni, mint hogy a videó feltöltője valóban a 2600-as években született.

Forrás, fotó: Ripost / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...