elege lett a zuglói háziorvosnak: felmondott és ezentúl inkább németet tanul

Elege lett a zuglói háziorvosnak: felmondott és ezentúl inkább németet tanul

A háziorvos távozásának okait is részletesen kifejtette.

„Sajnálattal értesítjük Önöket, hogy rendelésünket 2023.04.30., keddi napon véglegesen befejezzük” – közölte a Budapest 14. kerületében található 58. körzet háziorvosa hétfőn a Facebookon, amit a HVG szúrt ki.

A körzeti nővér, Hajdu Erika nyugdíjba vonul, Zsigri Szabolcs háziorvos pedig mivel nincs még új munkaszerződése elkezdett németül tanulni. A háziorvos bejegyzésében részletesen kifejtette távozása okait is.

„A távozás okai között nem szerepelnek:

-az orvosi fizetés, amit Magyarország Kormánya megemelt

-megnövekedett munkamennyiség” – írta, majd kifejtette:

„A távozás okai között szerepelnek, a teljesség igénye nélkül:

a háziorvosi fizetés megközelíti ugyan a kórházi fizetést, de feltételrendszerhez kötött

– az orvosi gyógyító, oktató, kutató munka helyett egyre több felesleges adminisztrációt végzünk

– az oktatási, szociális, egészségyügyi rendszer hibáit, hiányosságait kell pótolnunk

– pácienseink gyógyításában mindennaposak a kudarcaink, amikor nem tudunk objektív okok miatt előrelépni, megfelelő kezelést, ellátást nyújtani

– pácienseink visszajelzései alapján egyre nehezebb a helyzetük, megfelelő ellátáshoz, sőt, már időponthoz jutásuk, mind állami, mind magánszolgáltatók esetében

– a költségvetésünk a jelentősen megnövekedett kiadások miatt nehezebben tartható, illetve csökkentik is

– napi szinten órákat töltünk el felesleges adminisztrációval, igazolások, táppénzes papírok, szociális igazolások kiadásával

– napi szinten órákat töltünk betegeink életútjának szervezésével

– az elmúlt évtizedek során nem történtek kedvező változások a magyar egészségügy szervezettségében

az elmúlt időszakban kedvezőtlen változások történtek a magyar egészségügyben, az alapellátásban, az egészségügyi szervezetek bevonása, véleményének figyelmen kívül hagyásával

– az elmúlt időszakban sem történtek meg a páciensek, háziorvosok, szakmai szervezetek bevonásával történő egyeztetések, nem készültek átfogó tervek” – írta a háziorvos a bejegyzésében.

Fotó: Illusztráció: Northfoto

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

 

Exit mobile version