17.9 C
Budapest

Élelmiszerválság Észak-Koreában: 30 ezer forintba kerül egy kiló kávé, kétezer egy darab banán

Dátum:

Phenjan – Miközben a pocakos diktátor fényűző luxusban tengeti mindennapjait, az észak-koreai népet egyre nagyobb éhezés sújtja.

Az elmúlt időszakban a Kim Dzsongun által tesztelt rakétákhoz hasonló gyorsasággal lőttek ki az élelmiszerárak Észak-Koreában, ami miatt egyre több árucikk válik megfizethetetlenné az egyébként is zömében középkori életkörülmények között sínylődő lakosok számára.

A világtól hermetikusan elzárt országból kevés megbízható információ szivárog ki, a dél-koreai NK News friss beszámolójából ugyanakkor az derült ki, hogy egyetlen banánért is kétezer forintnyi wont kell fizetni. Ez még egy egzotikus gyümölcsöket kedvelő nyugati munkásnak is mélyütés lenne, nemhogy Észak-Koreában, ahol a havi átlagkereset átszámítva kevesebb mint 30 ezer forint. Jelenleg épp ennyibe kerül egy kiló kávé, amit így már végképp csak a kommunista elit élvezhet.

Az ország vezetése a hírek szerint egyre nehezebben tudja kezelni az élelmiszerválságot, újabban például azzal próbálkoznak, hogy emberi ürülékkel trágyázzák a földeket. Ez azonban aligha lesz elég a krízis leküzdéséhez, hiszen az ENSZ szerint 860 ezer tonna élelmiszerre lenne szüksége a 25 milliós országnak.

Egy esetleges éhínséget még az általában a sztálini időkben sem tapasztalt sikerpropagandában fürdőző Kim is kilátásba helyezett, ami szörnyű emlékeket ébreszthetett a népében: a ‘90-es években ugyanis, a Szovjetunió összeomlását követően milliók haltak éhen Észak-Koreában. A mostani nehéz helyzetet a phenjani vezetés a tájfun számlájára írja, de szakértők szerint köze van ehhez a koronavírus-válságnak is.

Forrás: Blikk.hu
Fotó: Getty Images

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...