Elképzeltük, milyen lenne Budapest a The Last of Us világában
Ha a disztópikus filmeket, játékokat sorra vesszük, gyakran találkozunk a jól ismert klisével, miszerint egy laborszökevény vírus zombivá változtatja az emberiséget. Kivéve a The Last of Us világában, ahol egy gombafertőzés építi le a civilizációt, hagyományos zombik sincsenek, hanem mutáns fertőzöttek tizedelik a lakosságot.
Az HBO eddigi legköltségesebb és azonnal közönségkedvenccé vált sorozatán felbuzdulva eljátszottunk a gondolattal, hogy nézne ki az élet a „begombázott” Budapesten.
Fungi avagy a gombák; ez az élettani osztály felelős az apokalipszisért a The Last of Us világában. „Candida, anyarozs, cordyceps, aspergillus: bármelyikük képes lehet arra, hogy befúrja magát az agyunkba, és átvegye az irányítást nem milliók, hanem milliárdok felett” – képeszti el hallgatóságát egy epidemiológus a sorozat első epizódjában. A nem túl bizalomgerjesztő verseny győztese a Cordyceps nevű parazita gomba faj lett, mely a tömlősgombák nemzetségéhez tartozik.
Az élősködők az átlaghőmérséklet növekedésével sikeresen adaptálódtak, így a korábbitól eltérően már a kellemes testmelegünkben is képesek fejlődni. Neil Druckmann kreátor PlayStationre írt játékának sorozatadaptációjában húsz év telt el az első fertőzöttek megjelenése óta. Azóta járkálnak köztünk a ciripelő torokhangon nyöszörgő élőhalottak, hogy harapás útján átadják a gombafonalak támadásának felebarátaikat.
A fungitámadásra a jelenlegi ismereteik szerint pedig nincs vakcina. A sorozatban a „gombára bombát” elv alapján próbálták megakadályozni a pandémiát, köztük a történetben szereplő Bostont is teleszórták, és ez némileg lelassította a fertőzés terjedését. Ezzel együtt az életkörülmények drámaian romlottak, majd az egyre pusztuló városi környezet felett az elvadult természet vette át az uralmat. A társadalomban jelenleg egy militarista önkényuralmi szervezet, a FEDRA gyakorolja a hatalmat, velük állnak szemben a civilizációért és a szabadságért partizán eszközökkel harcoló Tűzbogarak.
Ebben a világban próbál helytállni Joel és Ellie a sorozat főszereplői; az ő utazásuk mintájára pedig mi is eljátszunk a gondolattal, hogy milyen lenne a The Last of Us világa Budapesten, mi történne a várossal, hogyan élnénk mindennapjainkat egy gombafertőzéssel sújtott világban. Ezért egy képzeletbeli küldetésre hívjuk olvasóinkat.
Átszeljük Budapestet, hogy eljussunk Óbuda szerencsésen egyben maradt lakótömbjeitől a Keleti pályaudvarig; célunk, hogy a külvilágból érkező szállítmányból gyógyszereket, ruhafélét és ételt szerezzünk a faluház lakóinak. Útvonalunk jól bejárt, de sosem lehet tudni, hol támad meg minket egy újabb horda, vagy szakad be egy instabil mennyezet.
A The Last of Us sorozatban a gombák nem spórával, hanem a gazdatest harapása útján fertőznek. Első állomásunk ezért a Budai vár, hogy onnan körbekémleljük a rakpartot, szabad-e az út a Szabadság hídig, az egyetlen épen maradt összekötőkapocsig Buda és Pest között. A Halászbástya sem úszta meg nyomtalanul a fertőzés óta eltelt hosszú éveket és a karbantartás hiányát, de rutinosan felmászunk a karvastagságú indákon a kilátópontig. Oldalunkon parittya és szerszámíj lóg, uzsonnánk sajnos nem szalonna, de löncshús konzerv még maradt bőven a múltból. (Fotó: Shutterstock) (Fotó: Brand & Content)
Ismerünk egy komisz „gombatenyészetet” a Gellértben, ezért teljes csendben osonva megbújunk a hegy lábánál a kőkerítés tövében. Bár a fertőzöttek a mutáció miatt egy idő után részben, majd teljesen megvakulnak, a hallásuk kifinomult, érzékelik a föld alatt terjedő, kilométereken át szövődő gombafonalak által közvetített rezgéseket is. Egy óvatlan mozdulat vagy egy meggondolatlan kiáltás egy teljes hordát indíthat a mit sem sejtő csapatunk nyomába. Lézerrel jelzünk a lágymányosi őrtorony felé, ahol a rádiósok fészkelnek és távcsövekkel pásztázzák a vidéket 140 méter magasságból. Két villantás a piperetükörrel: szabad az út a híd felé, indulhatunk. (Fotó: Shutterstock) (Fotó: Brand & Content)
Murphy törvényei néha duplán érvényesek, az egyik régi villamos ajtaja mögül egy ott tenyésző, leskelődő fertőzött ugrik elő, amitől hatalmasat ordítunk. Kap a szeme közé, de a fürdőben tenyésző lények, beleértve a rémisztő kattogó hangokkal közlekedő szörnyeteget is, máris nyomulnak utánunk. Szétválunk, hogy növeljük az esélyeinket, ezért nyílt terepre, magaslat felé igyekszünk. A Deák téren találkozunk össze, felkapaszkodunk az Erzsébet téri óriáskerékre. Már teljesen besötétedik, mire feladják a becserkészésünket és tovább tudunk indulni a buja növényzet vészjósló árnyai között, kikerülve a beszakadt metróaluljáró vízzel telt kráterét. Futásnak eredünk a szűk bérházak között. (Fotó: Shutterstock)
Már magasan áll a Hold, amikor a Király-Kazinczy-Dob utca útvonalon a Blaha Lujza térig óvakodunk. Az esti kósza tábortüzek még fel-fellobbannak, úgy döntünk, meg is közelítünk egyet, hogy felmelegedjünk. A fertőzöttek nem kedvelik a tüzet, némileg védve is érezzük magunkat, és kacérkodunk a gondolattal, hogy a sötétség hátralévő részét kihúzzuk a jól belátható körúti sarkon. Most csak húsz perc jutott, a közeli áruház romjai felől kiáltás és fegyverropogás hallatszik. Talán az őrjárat bukkant rá egy ellenálló csoportra vagy a Gellértből kirajzó horda szabadult el a pesti oldalon? Nincs más választásunk, hevenyészett fáklyákat gyújtunk és bemerészkedünk a föld alá, a metró alagútjába. Amikor leereszkedünk a vágányok közé, csak reménykedünk benne, hogy semmi kellemetlen meglepetést nem tartogat a következő egy kilométer. (Fotó: Brand & Content)
Nem a kilenc és háromnegyedik vágány lesz az úti célunk, hanem a romos pályaudvar hellyel-közzel összetákolt egyetlen peronja, ahová havonta egyszer érkezik egy tehervonat. Már ha szerencsénk lesz. Arra érünk a felszínre, hogy eleredt az eső és az ég hosszú vihart ígér. Kemény lesz a hazaút. (Fotó: Shutterstock) (Fotó: Brand & Content)
