Repülőgépre ülni manapság már a legkevésbé kockázatos, ha utazna az ember, statisztikai adatok szerint nagyobb eséllyel halhatunk meg közúti balesetben, mint a levegőben. Míg régen minden sikeres és zökkenőmentes landolás után kitört a tapsvihar, ma már szinte természetesnek vesszük, ha meg sem érezzük a földre érkezést. Vannak azonban a világon olyan repülőterek, melyekre épségben megérkezni vagy éppen onnan sikeresen felszállni nem is olyan könnyű, és nem is minden pilótának van arra engedélye.
Ezek a világ legextrémebb repülőterei. Hidd el, ha ezek valamelyikére tart a géped, a landoláskor egész biztos, hogy megtapsolod majd a pilótát… és hálát adsz az életedért. Kezdő utasoknak nem ajánlott!
5. Gibraltári Repülőtér, ahol a leszállópálya egy négysávos autóúton keresztül halad
A világ 5., Európa 2. legveszélyesebb repülőtere. Teniszpálya, focipálya és strand veszi körül, s fel- és leszálláskor a gépek egy nagyon fontos, négysávos úton, gyakorlatilag Gibraltár főutcáján, a területet a spanyol szárazfölddel összekötő Winston Churchill Avenue-n haladnak át. Ez utóbbi miatt, mielőtt egy gép landolásba kezdene, sorompókat eresztenek le, pirosra váltanak a lámpák, és megkezdődik a nagytakarítás. Egy takarítóautó perceken át köröz az úton, hogy az idegentest szempontból különösen veszélyesnek minősülő pályát a nyitás előtt letakarítsa. Ez a közlekedőktől nem kevés türelmet és kitartást igényel, gépenként 15 percet jelent, ezért a fel- és leszállásokat úgy szervezik, hogy egymás után 2-3 gép érkezzen/távozzon, így csökkentve a leállások számát.
A leszállópálya rövid, a teljes felülete mindössze 1680 méter, végbiztonsági sávok nincsenek, megállni ezen a reptéren csak „satufékkel” lehet. Ám előtte még egy nagy feladat vár a pilótra: a megközelítés, melyet a szikla körül igencsak gyakori légörvények nehezítenek meg. Nem csoda, ha Gibraltáron járva viszonylag sűrűn láthatsz látványos átstartolásokat. A szikla mellé beszorított pályának fénytechnikája és műszeres leszállítórendszere sincs, így csak jó látási viszonyok között, kizárólag látvarepüléssel lehet megközelíteni, és a pilóták részéről speciális felkészítést igényel.
Európa stratégiai szempontból évszázadok óta igen fontos repülőterén nemcsak polgári, hanem katonai gépek is előfordulnak, annál is inkább, hiszen a világ 5. legveszélyesebb repülőtere, mely egyszerre légi bázis, haditengerészeti bázis és polgári repülőtér is, a brit védelmi minisztérium tulajdonában áll.
4. Santos-Dumont repülőtér – Rio de Janeiro hajmeresztő repülőtere, melynek nevéhez több baleset is fűződik
Nagyon rövid, 1300 méteres kifutópálya, előtte a Cukorsüveghegy, mögötte a tenger, és ez még nem minden, ha Rio de Janeiro repülőterén landol a géped. A Santos-Dumont már nem a fő nemzetközi repülőtere Riónak, kicsi és óránként legfeljebb 19 járat fel-és leszállás lehetséges itt. Korábban hidroplánok használták, később az eredeti 700 méteresről növelték meg a jelenlegire a mesterséges félszigetre épített repteret.
Végbiztonsági zóna nincs, a pályák karbantartása speciális, így vizes körülmények között is használható. Sok baleset fűződik a Santos-Dumonthoz, közülük 11 halálos áldozatokat is követelt, de egyik sem kifejezetten azért történt, mert a légi kikötő megközelítése meglehetősen nehéz.
Ennek ellenére valóban nem egyszerű, hiszen a megközelítési útvonalat keresztül metszi a Cukorsüveg-hegy, ezért azt a pilótáknak bizony ki kell kerülniük, majd, ahogy szakemberek mondják, „beesnek” a repülőtérre. Ám van még itt „látnivaló”, a megközelítési útvonal nem mindennapi: a gép alatt a toronyházakkal beépített Rio de Janeiro, jobbra mellette a hegy, melyen a híres Krisztus-szobor áll, balra előtte a Cukorsüveg-hegy. A pálya megközelítése egy 180 fordulttal érhető el, de ekkor a leszálló gépnek már irányban kell lennie – fontos, hogy nagyon pontosan dolgozzon a pilóta, különben a gép a hegynek csapódhat vagy a kikötőben landolhat.
3. Cristiano Ronaldo Nemzetközi Repülőtér – Madeira, aminek mindkét vége tenger
Helyszűke miatt a hegyoldalba épült a világ második legveszélyesebb repülőtere 1968-ban, de a modern, nagy gépek az eredeti repteret nem tudták használni, ezért ki kellett bővíteni. Ám szárazföld híján csak úgy tudták megoldani, hogy egy öblöt feltöltöttek és a tervezés során a mérnökök olyan megoldásokat alkalmaztak, melyekre korábban soha nem volt példa. Ilyen megoldás, hogy maga az „aszfaltcsík” cölöpökön áll, de nem akármilyen cölöpökön. A tengerszint felett 60 méteres betonoszlopok a tengerszint alatt 20 méterrel kezdődnek, több méteres átmérőjűek és több száz van belőlük. Ijesztő látvny, de a fizika a mi oldalunkon áll…
De nem csak emiatt repülhet kizárólag olyan személyzet Madeirára, amelynek tagjai a portugál légiügyi hatóság jelenlétében külön vizsgát tettek és speciális engedéllyel rendelkeznek. A megközelítés ugyanis úgy történik, hogy a pályával párhuzamosan kell repülni a tenger felett, és csak az utolsó pillanatban szabad ráfordulni magára a leszállópályára, ami a pilótának (és a gépnek) egy 180 fokos fordulatot jelent. A ráfordulás végén már süllyedni is kell, de akkor már ott van a pályaküszöb, tehát azonnal le is kell szállni. Ajánlott mindjárt az első kockára, mivel a pálya eleje és vége is maga a tenger, így ha nem sikerül a landolás, akkor a gép a tengerben találhatja magát.
Ezt nehezíti a mindig a hely felől érkező, ám folyamatosan váltakozó szélirány is, mely miatt az irányítótorony egyszerre 2-3 szélirányt is megad a személyzetnek. Madeirát megközelíteni csak manuálisan, látva repülve lehet, a nehezített körülményei miatt pedig gyakori a megszakított megközelítés: nem ritka, hogy egymás után 2-3 gép is átstartolásra kényszerül.
2. Parói Nemzetközi Repülőtér, melyhez kacskaringós út vezet a 8000 méter magas hegyek között
Bhután egy apró, hazánknál jóval kisebb ország a Himalája térségében. Két belföldi és egy nemzetközi repülőtérrel bír. Utóbbin többnyire az ATR-ek mellett Airbus A320-as és A319-es gépek landolnak, csak jussanak is el odáig.
A kifutópálya 2000 méter hosszú, ami nem olyan rövid, nem emiatt kell különleges engedély a pilótáknak, akik itt leszállhatnak, és akikből alig van több 10-nél. Az azonban már gondot okozhat, hogy a világ legmagasabb hegyei között kell „repkedni”, a Himaláját megkerülve lehet csak eljutni oda, ahonnan már megközelíthető a légi kikötő. De azért nem ennyire egyszerű a helyzet, nemcsak a hegyek okozhatnak fejtörést a pilótáknak.
Sokkal izgalmasabb, hogy itt a végső egyenes hossza a szokásos ötöde. A repülőtér csak az utolsó másodpercekben mutatja meg magát igazán, addig hol látható, hol nem, ráadásul műszeres megközelítésre itt sincs lehetőség, mert nincs kiindulási alap, hiszen az utolsó pillanatban feltűnik még egy földnyelv, a pilótának egy hurkot kell repülnie, a viszonyítási pontokat pedig az épületek jelentik. A landolás csak a végső egyenes előtti forduló után kezdhető meg. Kezdő utasként jobb, ha csukva tartod a szemeidet… Vagy inkább szerezz egy kis repülési rutint a buthani utazás előtt, szükséged lehet rá.
1. Tendzing-Hillary Repülőtér – csak egy landolási lehetőség van, ha nem sikerül, az bizony tragédia
A világ legveszélyesebb repülőtere Nepálban, Luklában található. A nevét Edmund Hillary hegymászóról kapta, akitől a reptér ötlete is származik, és aki nem maradt meg az álmodozás szintjén, hanem cselekedett is: helyet keresett, s megépíttette a csupán 500 méteres és iszonyatosan meredek kifutót Luklában. A Mount Everest-i alaptábortól pár nap gyalogtúrára található a repülőtér, így azok a bátor hegymászók, akik a világ tetejére törekednek, itt tudnak a céljukhoz legközelebb landolni. Ám a leszállás nemhogy nem veszélytelen, de gyakorlatilag életveszélyes.
A Tendzing-Hillary hírhedt repülőtér, nem véletlenül. Az elképesztő, 11,5 százalékos lejtésű, mindössze 500 méteres(!) pálya csak 2001-ben kapott betonburkolatot. Műszerezettség a repülőtéren gyakorlatilag nincs, azt kizárólag nappal, leginkább kora reggel, amikor még a durva oldalszelek nem ébredtek fel, jó időben, vizuális módon lehet megközelíteni, mivel itt lehetetlen az átstartolás. Ha a pilóta elért egy bizonyos közelséget a pályához képest, onnan nincs visszaút, le kell szállnia, ugyanis a pálya végén hegy van, ha nem száll le, nekiütközik.
Épp ezért ezen a repülőtéren, mely STOL, azaz short takeoff and landing kategóriába tartozik, csak négy géptípus szállhat le, a pilótáknak pedig különleges jogosítványokkal kell rendelkezniük: 100 olyan fel- és leszállást kell végrehajtaniuk, mely hasonló kategóriájú reptereken történik, utána 1 évig Nepálon belül kell STOL repülőtéri gyakorlatot teljesíteniük, majd ezek után 10 járatot kell teljesíteniük Luklába olyan oktatópilóta mellett, aki rendelkezik ezzel a jogosítvánnyal.
Fotó: Shutterstock/Patx64
Forrás: Life / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!
