Elsöprő erejű válaszra készül Észak-Korea

Dátum:

Válaszul az előző héten tartott amerikai-dél-koreai légi hadgyakorlatokra.

Az észak-koreai néphadsereg vezérkara szerint a közös katonai manőver valójában nyílt provokáció, amelynek célja a feszültség szándékos fokozása a térségben, közvetlen célpontja Észak-Korea.

A KCNA állami hírügynökség által hétfőn közölt angol nyelvű nyilatkozatban az olvasható, hogy „A Koreai-félszigeten az Egyesült Államok és Dél-Korea meggondolatlan katonai hisztériakeltése miatt kialakult súlyos helyzet most a bizonytalan konfrontáció felé halad”.

A dokumentum szerint az észak-koreai hadsereg is tartott hadgyakorlatot, amelyben légi támaszpontjai és repülőgépek elleni támadásokat feltételeztek. A közleményben megerősítették, hogy az elmúlt időszakban több tucat különböző típusú rakétával, közte ballisztikus rakétával végeztek kísérleteket, hogy ellenőrizzék bevethetőségüket „az ellenség műveletirányítási rendszere” ellen. A tájékoztatásból kiderült, hogy légi gyakorlatot is tartottak, ötszáz repülőgép bevetésével.

Észak-Korea a nemzetközi bírálatok ellenére szeptember vége óta szokatlanul gyakran hajt végre rakétakísérleteket.

Ezek sorában kilőttek egy több ezer kilométeres hatótávolságú, nukleáris robbanófej hordozására alkalmas interkontinentális ballisztikus rakétát is.

A rakétakísérletekre válaszul Dél-Koreában – az ott állomásozó amerikai erők részvételével – a korábbi évek gyakorlatainál nagyobb katonai manővereket tartottak, köztük a múlt héten is.

Nyitókép: MTI/AP/KCNA/KNS
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...
Exit mobile version