22.3 C
Budapest

Elszerette Depardieu nőjét, de meghódította Molnár Csillát is Orbán Józsi

Dátum:

Nagyon tudott élni. Nem is nagykanállal, sokkal inkább valamiféle markológéppel falta az életet. A nők odavoltak érte, a férfiak pedig irigyelték bonviván, laza, lehengerlő stílusát. Legendák keringtek hódításairól, miközben zenészként is a csúcsra tört. Orbán József a 100 Folk Celsius legendás dalnoka öt éve hunyt el. A népszerű Józsi – ahogy mindenki becézte őt – ma lenne 75 esztendős.

Hiányzik a hétköznapokból. Hiányzik a színpadról, és még inkább hiányzik az egykoron nyüzsgő éjszakai életből. Mert ha Zámbó Jimmy volt a király, akkor Orbán Józsi a császár. Akit s amit akart, megkapott. A legszebb nőket, a közönség szeretetét, a zenélés mámorát. Alkotó ember volt, aki a pillanatnak élt. Megteremteni a harmóniát, a vidámságot, s ha kellett a vadságot – erre vágyott. S ha olyan könyv született volna az életéről, amelyben mindent, de tényleg mindent elmesélt volna, talán még ma is vezetné a bestsellerlistákat. Sokan kérdezik azóta is, hogy már öt esztendeje nincs közöttünk: mi volt a titka ennek az átlagos külsejű, ám hihetetlen kisugárzással bíró férfinak?

– Mi fiatalabbak, akiknek megadatott, hogy a művészvilágban ismerősként mozoghattunk, egyértelműen tőle tanultuk a legtöbbet erről az élet nevű társasjátéktól. Mester Tomi, Flipper Öcsi, Ganxsta Zolee, és még sorolhatnám, úgy tekintettünk Józsira, mint valami őrsvezetőre. Ő ment elöl, mi meg mentünk utána, és szerettünk volna olyanok lenni, mint ő. Még soha nem beszéltem erről, de Józsinak tulajdonképpen tálcán kínált az élet mindent. A nőket is persze, de ahhoz kellett ő is – a sármja, a lehengerlő stílusa – hogy bárkit megkapjon. Ám a reggelit és az ebédet szó szerint tálcán kínálták neki. A Ráday utca 24-ben lakott, és volt szemközt vele egy étkezde. Egy idős házaspár üzemeltette, s rajongtak Józsiért. Így aztán ingyen reggelizett és ebédelt náluk bármikor. Mindenféle ellenszolgáltatás nélkül kapott egy Suzukit, mert egy autókereskedő is odavolt érte. Úgy ment ki a Vásárcsarnokba, hogy a zöldséges soha nem kért pénzt ha zöldséget és gyümölcsöt vitt el tőle. Esténként pedig a Fészek klubban épp tőlem kapta a piát, és ha egy hölgy volt vele, ő is. Valahogy természetesnek tűnt, hogy mindenki szereti és segíti őt. S ő viszonzásul megnevettette, elszórakoztatta a vele, körülötte lévőket…

Benkő Balázs viszi tovább édesapja szellemi örökségét - fotó: Fuszek Gábor Benkő Balázs jó barátja volt Orbán Józsinak /Fotó: Fuszek Gábor

Benkő Balázs, az Omega legendás billentyűsének, Benkő Lászlónak a fia emlékezett így atyai jóbarátjára. Ők ketten valóban szoros kapcsolatban voltak egymással. Benkő Balázs szó szerint az utolsó pillanatig Orbán Józsi mellett volt.

Depardieu a kilencvenes években egyedi fizimiskájával számtalan nőt magába bolondított / Fotó: Northfoto Depardieu a kilencvenes években egyedi fizimiskájával számtalan nőt magába bolondított /Fotó: Northfoto

– Úgy élt, mintha minden nap az utolsó lenne. Utánozhatatlan volt. Sokat és sokszor beszélgettünk. Tudtam szinte minden hódításáról. Soha nem akart családot, gyereket, és nem akart elköteleződni. Bár ez így nem igaz, mert egyszer nagyon is komoly kapcsolatba került egy gyönyörű hölggyel, aki a mai napig él, és olykor beszélek vele. Civil, és nem a művészvilágból ismerték meg egymást. Józsi odavolt érte, de nem könnyű elviselni egyetlen hölgynek sem, ha tudja, hogy a párja bármikor elcsábulhat. Aztán volt egy másik nő, akinek Gérard Depardieu kastélyt vett Franciaországban, de mégis hazaköltözött Józsi miatt. Azt is kevesen tudják róla, hogy a tragikus körülmények között fiatalon elhunyt Molnár Csillával is együtt volt, a gyönyörű lány posztere évtizedekig ott díszlett a szobája falán. S talán éppen ez a vad, féktelen élni vágyás okozta a halálát is a barátomnak. Amikor kiderült, hogy rákos, azt mondta neki az orvos, rendszeres kezelésekre kell járnia. Ő meg azt felelte: „Háromhetente ide kell jönnöm? Ne vicceljen!” Szinte kiabáltam vele: meg fogsz halni, Józsi! Ő meg mintha az időjárásról beszélgetnénk, megjegyezte: „Nem akarok beteg, rozzant, kiszolgáltatott öregemberként élni.” Nem félt a haláltól. Inkább feladta… – fejezte be visszaemlékezését Benkő Balázs.

Molnár Csilla Andrea nem kapott megfelelő támogatást a szépségverseny után /Fotó: Fortepan-Gábor Viktor Molnár Csilla volt 1985-ben Magyaroszág szépe, Józsi őt is meghódította /Fotó: Fortepan-Gábor Viktor

A 100 Folk Celsius alapítótagja Littvay Imre sokáig nem tudta feldolgozni barátja halálát, mondván, talán megmenthették volna, ha tudják mennyire beteg. Azt mondta a Blikknek: ” Józsi talán még ma is élhetne, ha őszintén elmondja, hogy baj van, mert biztos elhajtottuk volna orvoshoz.” A zenekar ha olykor fellépett immár legendás frontembere nélkül, a koncerteken csak úgy tudta előadni az Országút című dalt (Orbán Józsi kedvencét), hogy a szöveget egymás között felosztották.

Hogy ne sírják el magukat közben…

Emlékfa József Attila sírja mellett

Orbán József emlékére tavaly Szárszón fát ültettek József Attila sírja mellett. Idén ugyanott, a szokásos Süsü fesztiválon emlékeznek majd rá. Benkő Balázsék pedig nagy kártyacsaták közepette koccintanak az új Fészek klubban barátjuk emlékére.

Fotó: Ringier-archívum

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...