14.7 C
Budapest

Emelkedik a járványhullám, mégsem enyhítenek Ausztriában

Dátum:

Az elmúlt 24 órában 341 embernél igazolták újonnan a koronavírus-fertőzést.

Ausztriában az elmúlt napokban jelentősen emelkedett az új koronavírusos megbetegedések száma, ezért a válságstáb szigorításokról döntött.

A tervezett enyhítésekkel ellentétben július 22-étől az éjszakai szórakozóhelyeket csak azok látogathatják majd, akiket már beoltottak vagy negatív PCR-teszttel rendelkeznek. Az eddig elfogadott gyógyult státusz vagy az antigén gyorsteszt már nem lesz elegendő a belépéshez.

A vendéglátásban és rendezvényeken a kontaktkutatás megkönnyítése érdekében továbbra is megmarad a regisztrációs kötelezettség.

Az úgynevezett zöld igazolványt pedig augusztus 15-től csak azok kaphatják meg, akik mindkét oltásukat felvették. A gyógyultak és a negatív koronavírusteszttel rendelkezők esetében nem változik a szabályozás.

Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter a delta variáns rohamos terjedésével indokolta a döntést. „A járvány elleni harcban továbbra is az oltás a legfontosabb és leghatékonyabb eszköz” – jelentette ki. Egyúttal felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy a terjedő delta variánssal szemben csak kétszeri oltással lehet eredményesen védekezni és aki még nem tette meg, az haladéktalanul oltassa be magát.

Elisabeth Köstinger turizmusért felelős miniszter hangsúlyozta, a célirányos intézkedésre azért van szükség, hogy el lehessen kerülni a járvány esetleges negyedik hullámát és „a nemrég visszanyert szabadságunk se kerüljön veszélybe”.

Ausztriában eddig 5 098 929 ember kapta meg a SARS-Cov-2 koronavírus okozta betegség (Covid-19) elleni vakcina első adagját, mindkettőt pedig 3 926 213-en. Az elmúlt 24 órában 341 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 653 001 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma jelenleg 105, az intenzív kezelésre szorulók 37-en vannak. A Covid-19 szövődményeibe az elmúlt napon egy ember halt bele, a járvány halálos áldozatainak száma így 10 728-ra emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 639 352.

Nyitókép: MTI/AP/DPA/Matthias Balk
Forrás: Infostart.hu

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...