15.2 C
Budapest

Épületomlás: városszerte megismétlődhet a hétfői tragédia

Dátum:

Fontos lenne a társasházak rendszeres átvizsgálása.

Tele van potenciális veszélyforrásokkal a város, fogalmaz a VG, felhívva a figyelmet arra, hogy számtalan száz-százhúsz éves belvárosi épületben végeztek az elmúlt évtizedekben válaszfalak áthelyezésével járó átalakításokat, miközben a tető karbantartása, a statikai szakértői vizsgálatok persze elmaradtak.

A megrepedt vakolat, az elrozsdásodott erkélykorlát, a gombás födémgerenda egy csendes hétköznapon is okozhat tragédiát, még csak a házban vagy a szomszédban zajló építkezés sem kell hozzá.

Emiatt ildomos lenne a társasházak rendszeres időközönkénti átvizsgálása” – figyelmeztetett a gazdasági napilapnak nyilatkozó Bék Ágnes, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének (TTOE) alapító elnöke.

A szakértő leszögezte, hogy noha a hétfői budapesti épületomlás pontos oka egyelőre nem ismert, de a történtek nyomán fontos felhívni a figyelmet arra, hogy

az elmaradt karbantartások és a szakszerűtlen kivitelezés egyaránt óriási probléma, és szó szerint időzített bomba napjainkban.

Az állami ingyen milliókkal támogatott otthonfelújítások, a tetőtér-beépítések és a napelem-telepítési pályázatok egyaránt felpörgették az építőipari megrendeléseket. Ezek helyenként az épületek szerkezetére is kiható munkálatokat eredményeztek.

A TTOE alapító elnöke hozzátette, hogy a napelemes pályázatok és a tetőtér-beépítés vagy a ráépítés során nem megkerülhető a szakvélemény az építési engedélyhez, de arra már nem szoktak és nem tudnak pénzt szánni a társasházak, hogy több százezer forintért időnként felméressék az épület és a tető állapotát. „Jellemzően inkább homokba dugják a fejüket a lakóközösségek, és bíznak a szerencsében” – fogalmazott.

Baljós jelek

Tipikus jel, hogy akár nagy baj is lehet, ha reped a fal, ilyenkor bármelyik tulajdonos kezdeményezheti a szakértői vizsgálatot, amit a gyanús jelek esetén jobb mielőbb megrendelni.

A szakmai egyesület elnöke bízik abban, hogy a hétfőn történtek után több társasház megmozdul, és nem halogatja tovább a szükségesnek tűnő intézkedéseket. Azzal együtt, hogy senki és semmi nem kötelezi minderre a lakóközösségeket, és a közös képviselő sem léphet, még akkor se, ha fontosnak és szükségesnek tartja, legfeljebb javaslatot tehet a tulajdonosoknak.

„Váratlan tragédia bármikor, bárhol megtörténhet – tette hozzá mások mellett Bék Ágnes –, az ingatlantulajdonosok felelőssége a gondos állapotfelmérés.”

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...