19.4 C
Budapest

Észak-Korea dróncsatát nyert Dél ellen – itt a következmény

Dátum:

A dél-koreai hadsereg mintegy 10 tagja kapott írásbeli vagy szóbeli figyelmeztetést, amiért nem sikerült megsemmisítenie az ország légterébe december végén behatolt észak-koreai drónokat.

Írásbeli figyelmeztetésben részesült mások mellett a légierő és a szárazföldi erők hadműveleti parancsnokságának több tagja is, a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottságának (JCS) vezetője pedig szóbeli figyelmeztetést kapott.

Az ügy miatt az ázsiai ország fegyveres testülete már másnap bocsánatot kért, Jun Szok Jol dél-koreai elnök pedig erősebb légvédelmet és fejlett technikájú drónokat sürgetett.

Az öt drón december 26-án hatolt be a dél-koreai légtérbe a határ menti Kjonggi tartományban,

és bár a hadsereg harci repülőgépeket és helikoptereket is bevetett, nem tudott megsemmisíteni egyet sem. A drónok később visszatértek indítási helyükre, vagy eltűntek a dél-koreai radarok elől.

Az incidens nyomán a JCS azonnal vizsgálatot indított, a döntés azonban máris bírálatok kereszttüzébe került, sokan ugyanis nem tartják elég szigorúnak, azzal érvelve, hogy a drónok akár kémtevékenységet is végezhettek.

Nyitókép: MTI/EPA/Yonhap/Dél-koreai vezérkari főnökség
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...