Észak korea újabb rakétákat lőtt ki japán és dél korea felé

Észak-Korea újabb rakétákat lőtt ki Japán és Dél-Korea felé

Phenjan már a második fegyverteszteléssel reagált a közös dél-Koreai-amerikai hadgyakorlatra.

Szöul szerint a rakétákat az észak-koreai fővárostól, Phenjantól északra fekvő, az ország nyugati tengerparti részén található városból lőtték ki hétfő reggel. Tokió szerint mindkét rakéta a tengerbe csapódott a Koreai-félsziget és a Japán között található különleges gazdasági területen, de sem légi, sem vízi járműben nem keletkezett kár.

Észak-Korea lépését gyorsan elítélték szomszédos riválisai,

Japán pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) azonnali és rendkívüli összehívását kezdeményezte.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető politikailag igen befolyásos nővére már vasárnap további válaszlépésekkel fenyegetőzött Szöul és Washington közös katonai gyakorlata miatt – közölték phenjani hivatalos források.

„A Csendes-óceán hadszíntérként való használata csak az amerikai erők (tevékenységtől) függ – hangsúlyozta Kim Jo Dzsong a KCNA hivatalos észak-koreai állami hírügynökség által vasárnap este kiadott közleményében.

A nyilatkozatot azt követően hozták nyilvánosságra, hogy Phenjan interkontinentális rakétát lőtt ki szombaton. A közleményben további,

példa nélküli válaszlépésekkel fenyegetőzött az Észak-Korea által „inváziós főpróbának” tartott dél-koreai-amerikai hadgyakorlat kapcsán.

Szakértők szerint Phenjan a rakétatesztelésekkel fegyverarzenálját bővíti, amellyel végső soron tárgyalási potenciálját igyekszik növelni az Egyesült Államokkal szemben.

Észak-Korea 2022-ben újabb éves csúcsot állított fel rakétatesztelésben: több mint 70 rakétát lőttek ki a tavalyi év során, és Phenjan elfogadott egy törvényt is, amely lehetővé teszi atomfegyverek megelőző használatát katonai konfliktusok egy sor lehetséges forgatókönyve esetén.

 

Nyitókép: MTI/EPA/KCNA
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!
Exit mobile version