18.3 C
Budapest

Ez a három egészségi probléma gyakoribbá vált a pandémia alatt

Dátum:

A stressz, a bezártság és a napi rutin felborulása az egészségünknek rosszat tett.

Bizonyos egészségügyi problémák gyakorisága nagy mértékben nőtt meg a pandémia idején: a MedicalXpress cikkében szakértők osztják meg velünk, melyek ezek és hogyan lehet ellenük tenni.

Az elhízás duplán veszélyes

Már a pandémia előtt tapasztalta Naomi Parrella amerikai háziorvos, hogy többen fordulnak hozzá súlyproblémákkal, mint korábban: az okok közt felsorolja a közösségi média mellett azt is, hogy az emberek számára egyre tisztább, milyen hatása lehet a súlyfeleslegnek a szívbetegség kialakulására, illetve hogy egyre többen aggódnak életminőségük miatt is, miközben tudják, hogy sokféle kezelési mód érhető el. A koronavírus aztán legtöbbünk mindennapjai mellett étkezési és sportolási szokásainkat is megváltoztatta, igaz, egymással ellentétes hatásokat gyakorolt az emberekre.

Van, akinek több ideje maradt aludni és mozogni is, míg más többet kezdett el enni, az ételekben keresve a megnyugvást.

Eközben az orvoslátogatások száma ritkábbá vált a járvány miatt.

„Gyakran előfordul, hogy a vérnyomásunkkal, a testsúlyunkkal, a vércukorszintünkkel és más értékeinkkel kapcsolatos változásokat nem vesszük észre, amíg nem fordulunk orvoshoz. Ezek a változások jobb vagy rosszabb egészségi állapotot jelezhetnek, és fontos, hogy tisztában legyünk velük” – vélekedik Parrella.

A szívre gyakorolt hatás évek múlva derül ki

Az ülő életmód és a súlynövekedés Daniel Luger pácienseit is érinti. Az orvos szerint a vakcináció elterjedésével egyre könnyebben térhetünk vissza a vírus előtti életünkhöz, ám ez nem mindenki számára olyan egyszerű,

a stressz, a depresszió és a szorongás velünk maradhat.

Ezeknek a faktoroknak a kardiovaszkuláris betegségekre gyakorolt hatása jelenleg alulbecsült a szakember szerint.

„A stressznek közvetlen élettani következményei vannak a szív- és érrendszerre. A társadalmi interakcióinkat korlátozó világjárvány miatt a stressz fokozódhat, ami a mozgásszegény viselkedéssel és az egészségtelen táplálkozással együtt növelheti a szív- és érrendszeri problémák kockázatát. Ezeknek a viselkedésváltozásoknak szívgyógyászati megnyilvánulásai csak 10-15 év múlva lesznek láthatók” – vélekedik. Hozzátette: köztudott, hogy az elhízott és cukorbeteg koronavírusosok esetében rosszabb lehet a koronavírus-fertőzés kimenetele, ezért most mindenkinek ideje elkezdeni mozogni.

Fáj a nyák és a hát

Hong Wu rehabilitációs szakember azt mondja, soha nem fordult hozzá annyi fiatal nyak- és hátfájással, mint most. Az otthoni, ülő életmód nem kedvez ezeknek az állapotoknak.

„Amikor hát- és nyakfájásról beszélek a pácienseimmel, azt javaslom, hogy

javítsák otthonuk ergonómiáját, ha ott dolgoznak.

Tippeket adok nekik a testtartással kapcsolatban, és felvilágosítom őket arról, hogyan üljenek és helyezkedjenek el a legjobban, hogy megtámasszák a nyakukat és ideális helyzetben tartsák a testüket” – mondja

Tanácsai szerint

  • minden nap tornázzon, aki otthon ülve dolgozik, különösen figyelve gerince nyújtására. Erősítsen hátizmain a fájdalmak elkerülésére, és folyamatosan figyeljen tartására.
  • Ha ül, tegyen valamit a székre, hogy megtámaszthassa azzal hátát.
  • Gépelésnél támassza alá csuklóját.
  • Számítógépét emelje olyan magasra, hogy se le, se fel ne kelljen néznie, amikor használja.

Nyitókép: Pixabay
Forrás: Infostart.hu

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...