fábry sándor örökbe fogadott gyerekéről mesélt: ilyen a kapcsolata az afrikai fiúval

Fábry Sándor örökbe fogadott gyerekéről mesélt: ilyen a kapcsolata az afrikai fiúval

Fábry Sándor régen nem beszélt már a nyilvánosság előtt a Maliban örökbe fogadott fiáról. A showman most megtörte a csendet és elmesélte, hogy már nincsenek kapcsolatban az afrikai fiúval.

A népszerű showman az ATV Húzós podcast műsorában Rónai Egon vendége volt, aki sok dologról kérdezte a híres humoristát. Szóba került többek között a politika, a humor és persze a család is, amiről Fábry a színpadon soha, de még interjúkban sem szívesen beszél, saját elmondása szerint kerüli a témát.

Rónai Egon kérésére azonban Fábry Sándor elárult néhány részletet arról, hogy hogyan is volt az örökbefogadás, és milyen a kapcsolata most a fiúval.

„Hát az egy olyan régi történet, hogy senki nem emlékszik, még én sem.” – mondta a népszerű humorista. Rónai Egon kérdésére, hogy van-e bármilyen kapcsolata a fiúval a showman így válaszolt: „Nincs kapcsolat, ugyanis Maliba közben betört egy polgárháború.”

Fábry elárulta, hogy egy árvaházhoz mentek el Maliba. Elmondása szerint egy nagyszerű intézményben voltak, ahová éppen az nap reggel tettek le egy kisgyereket a küszöbre. Ezt a fiút Sándor után Alexandr-nek nevezték el. A kapcsolatuk tulajdonképpen annyiból állt, hogy egy ideig küldtek, – a showman elmondása szerint – „nevetséges összeget” a fiúnak, hogy kényelmesebb életet biztosítsanak ott a számára. Ez havi 3000 forint volt.

„De a havi 3000 forint az elég volt arra, hogy az étkezési kontingensét egy kicsit föl lehetett javítani.” – mesélte el a showman.

Fábry Sándor számára az egész ügy azért volt szimpatikus, mert megbizonyosodhatott arról, hogy ezt az összeget valóban Alexandr kapta.

„Amióta néhány évvel ezelőtt a Magyar Vöröskereszt teljes vezetőségét elvitték nehézvasban, amióta megtudtuk, hogy az SOS Gyermekfalu a kommunista Magyarországon került a legtöbbe, azóta a jótékonysággal kapcsolatban az ember elgondolkodik. Az egyetlen akiknek küldök, az a vakvezető kutyák.” – ismertette véleményét Fábry Sándor.

„Itt ellenben online kapcsolatban voltunk. Tehát a gondozónő bemutatta a kis krapekot és láttuk.” – mesélte el a humorista, aki hozzátette, itt ellenőrizhető volt, hogy a támogatás nem veszik el és ténylegesen a gyermek gondozására fordítják a megküldött összeget.

A showman elmondása szerint nem biztos abban, hogy az akkoriban megjelent cikkekben helyes volt az állítás, miszerint nevére vette, tehát a Fábry nevet is viselte a kisfiú.

Rónai Egon ezután vér szerinti fiáról is kérdezte a humoristát:

„Hogyne, igyekszem neki is megadni majdnem mindazt, amit a kislányomnak.” – válaszolta arra a kérdésre, hogy tartja-e vele a kapcsolatot. Elmondta, hogy a fia és lánya is kapcsolatban állnak egymással, de azt is elárulta, hogy túlzás lenne azt állítani, hogy jóban vannak, hiszen nem találkoznak gyakran. Fábry elmondta, hogy ő törekszik arra, hogy két gyermeke szorosabbra fűzze a kapcsolatot egymással: hozzátette, hogy ez volna a legfontosabb.

A humorista nem akart többet elárulni, elmondása szerint már így is saját határát feszegette, amikor a gyermekeivel kapcsolatban válaszolt.

 

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!