15.2 C
Budapest

Folytatódik Ed Sheeran plágiumbotránya – az énekes mindent tagad

Dátum:

A Legfelsőbb Bíróságon folytatódik a Shape of You szerzői jogi pere. Ed Sheeran jogi vitában áll a két dalszerzővel, Sami Chokrival és Ross O’Donoghue-val, akik azzal vádolják őt, hogy ellopta az Oh Why című számukat.

Ed Sheerant kedd délelőtt tovább faggatták a bíróságon a slágereiről és a dalszerzés folyamatairól. Az énekes tagadja, hogy hallotta volna az Oh Why című dalt, mielőtt megjelent volna a Shape of You.

Sheeran kitart amellett, hogy igyekezett mindig elismerni mindenkit, aki bármelyik dalához hozzájárult, sőt, az is kiderült, hogy az énekes majdnem az összes dalát kevesebb, mint két óra alatt írja.

A jogi eljárást még 2018 májusában indította Ed Sheeran, arra kérve a Legfelsőbb Bíróságot, hogy állapítsa meg, hogy nem sértettek semmilyen szerzői jogokat.

Chokri és O’Donoghue 2018 júliusában nyújtották be saját keresetüket a szerzői jogok megsértése miatt – írja a Sky News.

Furcsa kéréssel fordult Ed Sheeran az angliai Shuffolkban található Framlingham városvezetése felé még februárban. A zenész arra kért engedélyt, hogy a kertjében kriptát építtethessen, melyben majd őt és családját is végső nyugalomra helyezhetik.

Forrás: Life / Karantén.com

Forrás, fotó: Getty Images/Christopher Polk

Karanten.com, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

 

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...