Fontos hír azoknak, akik fertőzöttek voltak és oltást is kaptak

A védettségük időtartamával áll kapcsolatban amerikai kutatók most publikált néhány eredménye.

Akár ötvenszeresére is növekedhet azok immunvédelme a koronavírussal szemben, akik átestek a fertőzésen és oltást is kaptak azokéhoz képest, akik bár megfertőződtek, nem kérték a vakcinát – derül ki amerikai kutatók frissen publikált kutatási eredményeiből.

A HVG The New York Timesra hivatkozó cikke szerint – amely friss számában több amerikai tanulmány eredményeit is felvonultatja – az átesett oltottak védettsége

legalább egy évig, de még az is lehet, hogy egy életen át fennmarad.

Az elsőként a Nature-ben megjelenő tanulmányok szerzői szerint azok immunrendszerének, akik túljutottak a fertőzésen és felvették a védőoltást, valószínűleg nem kell majd újabb emlékeztetőt, például egy újabb védőoltást adni. Azoknak viszont, akik még egyik formában sem találkoztak a fertőzéssel, szükségük lehet erre, épp úgy, mint azoknak, akik csak enyhe tüneteket produkáltak a megbetegedés során.

 

 Nyitókép: MTI/Mészáros János
Forrás: Infostart.hu
Exit mobile version