A nádból font szigetek állandó karbantartást igényelnek, még ma is körülbelül 1200 fő él rajtuk.
A Titicaca-tó úszó szigetei bravúros építmények, amelyeket az őslakos uruk fejlesztettek ki, kifejezetten az inkák támadásai elleni védekezés gyanánt.
Napjainkban körülbelül 120 ilyen sziget van, és még ma is laknak rajtuk, a becslések szerint mintegy 1200-1300 fő. A szigeteket egyre gyakrabban keresik fel a turisták is.
A Titicaca-tó úszó szigetei
A Titicaca-tó Bolívia és Peru határán terül el, körülbelül 3810 méteres tengerszint feletti magasságban az Andok-hegységben. Ez Dél-Amerika legnagyobb, illetve a világ legmagasabban fekvő hajózható tava. A Földön található kevesebb mint húsz ősi tó egyike. A vize enyhén sós, 25-nél is több folyó táplálja. A bolíviai-perui határvidéken élnek az őslakos uruk, közülük körülbelül 1300-an ráadásul igazán különleges körülmények között, a Titicaca-tó úszó szigetein.
Az uruk körülbelül három és fél évezreddel ezelőtt költöztek a tó környékére, ám eleinte nem a különös építményekben éltek. Kényszerűségből, több mint ötszáz évvel ezelőtt, az ellenség fenyegetése miatt menekültek a vízre. A szigeteket egyszerűen odébb lehetett mozgatni, ha ellenség közeledett. Ez a módszer egy darabig működött, ám végül az inkák és a spanyolok is felfedezték őket.
A szigetépítés a mai napig többnyire változatlan formában zajlik: a totora nád gyökeréből 1-2 méter vastag alapot képeznek, majd erre fektetik rá a kiszárított nádból font kötegeket váltakozó irányban. Hogy a szigetek ne sodródjanak el, eukaliptuszrudakat szúrnak horgonyként a tó fenekébe, és kötéllel a gyökértömbökhöz kötik őket. A nádak folyamatosan pusztulnak, így bizonyos időközönként a cseréjükre van szükség. A szigetek fenntartása állandó munkát jelent a lakóknak. A legtöbb uru ismeri a procedúrát, azonban a közösség egyes tagjai kifejezetten a nád aratására, előkészítésére specializálódtak. Hagyományosan a hajóikat is nádból készítették, de ma már sokan motorcsónakot használnak a szigetek közötti navigáláshoz, a turisták kíséréséhez, illetve a halászathoz is.
Ma a szigetek a tó perui oldalán, a szárazföldi Puno közelében találhatók, korábban védelmi okokból beljebb helyezkedtek el. A változás az 1986-os pusztító vihar után állt be, amikor az erős szél egész szigeteket sodort át a bolíviai oldalra. Ekkor a közösség úgy döntött, hogy közelebb költözik Punóhoz, és a halászat helyett a turizmusra helyezték a hangsúlyt.
Napjainkban már az úszó szigeteken is egyértelműen megmutatkozik a város közelségének és a turistáknak a hatása: a főszigeten rádióállomás működik, a többin napelemek gondoskodnak az áramról, a házakban van világítás, sőt általában tévé is. Akadnak, akik Airbnb-n kínálják kiadásra az otthonukat.
Képek: Getty Images Hungary
Forrás: Femina / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!
