götz anna szívszorító vallomása böröndi tamás haláláról: számomra soha fel nem dolgozható tragédia tamás halála

Götz Anna szívszorító vallomása Böröndi Tamás haláláról: „Számomra soha fel nem dolgozható tragédia Tamás halála”

A Vidám Színpad egykori igazgatója, Böröndi Tamás két évvel ezelőtt elkapta a koronavírust, szervezete pedig nem tudta legyőzni a fertőzést. Halála után felesége, Götz Anna lett a Vidám Színpad egyedüli tulajdonosa.

A 65 esztendős korában elhunyt színművész özvegye, Götz Anna a gyász legnehezebb pillanataiban a munkából merített erőt: a nagy múltú színházban kialakult konfliktusok ellenére sikerre vitte tervét és életre keltette a bizonytalan időre bezárult létesítményt.

„A semmiből teremtettük meg az új Vidám Színpadot, aminek Tamás nemcsak az igazgatója, de az egyedüli tulajdonosa is volt. Ezt a nehéz szellemi örökséget viszem most tovább azokkal a tervekkel, álmokkal, amiket ő fontosnak tartott” – mesélte a Best magazinnak Anna, aki két év után is képtelen elhinni, hogy férje nincs többé.

„Szorítottuk egymás kezét, hogy végre megtaláltuk egymást, és hogy ez a boldogság soha ne érjen véget. Be akartunk hozni minden lemaradást, időt, amit addig nem tölthettünk együtt. Olyan intenzív és boldog tíz év van mögöttünk, hogy ilyen szempontból nem lehetek elégedetlen, semmi fontos dolog nincs, ami kimaradt volna az életünkből. Ennyi adatott meg nekünk, az a baj, hogy csak ennyi. Számomra soha fel nem dolgozható tragédia Tamás halála”

– mondta Anna, aki azt is elárulta, hogy a koronavírus-járvány alatti korlátozások miatt meg sem látogathatta férjét a kórházban.

„Akkor minden és mindenki be volt zárva, gyakorlatilag én is egy telefonnal bezárva, megfertőzve éltem meg ezt az egész tragikus időszakot. A halálát követően magamra maradtam, hosszú hónapokig még megölelni sem tudtam a szeretteimet, ők sem tudtak engem fizikailag vigasztalni, hiszen annyira el voltunk zárva egymástól. Majd’ két év kellett nekem, hogy Tamás halála után újra talpra álljak, újból dolgozzak. Azt tudom, hogy a mai napig nagyon erősen érzem Tamás jelenlétét. Lehet, ez attól is van, hogy nem tudtam tőle elbúcsúzni, nem engedtek be hozzá, ettől olyan érzésem van, mintha nem is halt volna meg. Ez egy elvarratlan szál, egyszerűen fel nem fogom, hogy ő nincs. Nem búcsúzhattam el tőle, nem tudom, mi történt. Minden álmomban jelen van, és minden nagy döntésemnél érzem, hogy a segítségemre van, mintha jeleket küldene. Egyáltalán nem vagyok egy spirituális személyiség, mégis ezt érzem” – tette hozzá. Szerencsére Anna mögött egy rendkívül támogató család áll, akik mindenben segítik az özvegyet.

„Próbálom megtalálni azokat a kapaszkodókat, amikben hozzá is tudok kapcsolódni, illetve folyamatosan érezhetem a jelenlétét. Például ebben a hatalmas munkában a Vidám Színpadon, amit megpróbálok minden tudásom és a lelkiismeretem szerint, szakmai és emberi megalkuvások nélkül tovább vinni. Természetesen van egy csodálatos családom, két gyönyörű gyerekem, ott vannak a szüleim, Tamás édesanyja, és van egy Tamással közös baráti körünk, akik hatalmas szeretettel és támogatással segítettek át a nehéz időszakokon.”

 

Forrás, fotó FEM3 Café / Life / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

 

Exit mobile version