Győrfi Pál elárulta, miért jelent előrelépést az új gyorsteszt

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője az InfoRádiónak elmondta, ha a 30 ezer darab tesztet a 750 mentőegység elhasználja, lesz utánpótlás. A mentőket a helyes betegút kiválasztásában segíti leginkább.

Több száz vizsgálatot végeztek már az új, antigén alapú gyorsteszttel a mentők. Múlt hét óta használják a 30 ezer darabos készletet.

„Az eljárás eleje nagyon hasonló a PCR-tesztéhez, hiszen itt is garatból történik a mintavétel, utána azonban a mintát egy speciális oldatban elvegyítjük, ebből cseppentünk rá egy tesztcsíkra, amely 15 perc alatt eredményt is hoz” – írta le a folyamatot az InfoRádió érdeklődésére Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Ami miatt ez a gyorsteszt előrelépést jelent, hogy nagyon jó a „specifitása”. De mi is ez?

„Ha pozitív a teszt eredménye, akkor az

több mint 95 százalékos biztonsággal

azt jelenti, hogy az illető fertőzött” – fogalmazott.

De nem is csak ezért jelentős a „forgalomba hozatala”: a mentőegységek a gyorstesztet legelőször is arra használják, hogy eldöntsék, melyik kórházba kerüljön a beteg. Ha a teszt pozitív eredményt hoz, a megfelelő kórház Covid-osztályára kerül a beteg, ha negatív eredményt, akkor „csak” a Covid-gyanús betegek közé kerül, ez tehát

a betegút optimalizálásában segít, de nem váltja ki a hagyományos PCR-tesztet.

Ma már minden mentőautóban vannak ilyen gyorstesztek, a rendszer „jól működik”, 750 mentőegység használja őket.

A gyorstesztek pótlásáról – mint Győrfi Pál elmondta még – gondoskodni fognak.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ vizsgálata szerint az antigéntesztek eredménye egybeesik a PCR-tesztekével. A tesztek alkalmazásával több nappal lerövidíthető a középsúlyos és súlyos koronavírusos betegek gyógyításának megkezdése.

 

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Kapcsolódó hang

Gyorstesztek – Győrfi Pál

A hang itt érhető el!

Forrás Infostart.hu

Exit mobile version