Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő ezúttal Ecuadort és a Galápagos-szigeteket járta be, élményeit pedig az InfoRádióval is megosztotta.
Részben személyes indíttatásból választotta Korányi G. Tamás Ecuadort: Berlinben élő lányának barátja származik az országból.
„A lányom volt már tavalyelőtt decemberben is Ecuadorban, és amiket mesélt, annak alapján azt gondoltam, hogy ezt nem szabad kihagyni, úgyhogy javasoltam nekik, hogy vigyenek magukkal engem is és akkor menjünk el a dzsungelbe, tehát az Amazonas-medencébe és a Galápagos-szigetekre is. Ez történt, és nagyon élménydús utazás volt” – avatta be a hallgatókat a kezdetekbe.
Őrzik történelmi múltjukat
Az elemzőt a változatosság vonzotta Ecuadorba: erősen jelen van az indián múlt az inkák által mindössze a 15. században meghódított tájon.
„A lakosság egy része tiszta vérű indián, a döntő többsége pedig mesztic. Voltunk andesi indián városkában, indián piacon, jelen van a múlt, ugyanakkor a spanyol koloniális emlékek is. Quito persze jóval kisebb, mint Lima, bár így is egy hárommilliós város, de a belső része, a főtere és környéke teljesen kompakt módon megmaradt 16-17. századi spanyol koloniális stílusú városként. Nem véletlen, hogy amikor 1978-ban indult az UNESCO világörökségi programja, akkor
Erre most is nagyon büszkék és rendben tartják a műemlékeiket” – mondta el Ecuador vonzerejéről az elemző, akit ezen túl vonzott az Amazonas is, a Galápagos-szigetek (Darwin nyomában) pedig gyerekkori álma volt.
Az ecuadori építészetben az általa megtapasztaltak szerint a spanyol gyarmati múlt mellett az európai huszadik századi építészet is jelen van: a harmincas évek végén nagyon sokan, köztük építészek is menekültek Németországból, Csehországból, Ausztriából Ecuadorba.
„Voltam az ottani építészeti múzeumban, nagyon szép Bauhaus jellegű villák is vannak Quitóban – ha nem is sok, de részben megmaradtak. Nagyon érdekes mix, amit ott látunk és az is nyilvánvaló, hogy a múzeumokra sokat költenek. Magam is voltam 11 múzeumban – mondjuk egy részében gyakorlatilag egyedül, mert a turistaforgalom még nem tért nagyon vissza. Jó prekolumbián anyagok vannak és nagyon sok egyéb kisebb múzeum. Saját történelmi múltjukat, Bolivart, Sucre marsallt tiszteletben tartják és jól be is mutatják. Vidéken is vannak múzeumok, a hagyományőrzés, a történelmi múlt tisztelete jellemző az ecuadoriakra” – summázta tapasztalatait.
Nem is drága Ecuador
Quito nem drága hely: a helyiek egy része ugyan jó életszínvonal mellett él, de a lakosság nagy része szegény. 2000 óta – a sokadik hiperinflációs szakasz után – dollárelszámolás van, ami meglepően sikeres volt: azóta az állami alkalmazottak fizetése és a nyugdíjak stabilabbak, és ez hozzájárult egy viszonylag stabil, ám nem túl népes középosztály kialakulásához.
„Az élőmunka költsége alacsony, a szolgáltatások, helyi termékek dollárban kifejezett ára alacsony, ez a turisták számára kedvező, az éttermi árak is bőven a magyar alatt maradnak.
Alapvetően mindenki taxival jár, egy 10 kilométeres taxiút négy dollár, tehát 1500 forint, ezek azért eléggé vonzó árak turistaszempontból.
Ami a biztonságot illeti: engem ott mindenki óvott, hogy ne járjak egyedül, ne turistaként viselkedjek, ami elég nehéz, mert a helyi lakosság 150-160 centis átlagmagasságú, egy magasabb, érdeklődve nézelődő európai igencsak feltűnik. Nem volt semmilyen atrocitás, persze van turistákra vigyázó turista rendőrség. A legnagyobb baj, ami előfordulhat, a zsebtolvajlás, ami persze akár Nyugat-Európában is megtörténhet” – mondta el a Korányi G. Tamás.
Oltással nem kellett készülnie az utazásra, a közegészségügyi helyzet is megnyugtató, bár az ivóvizet nem javasolják fogyasztásra.
Quito 2850 méter magasan van, a klímája egészséges, de egy kicsit hűvös ahhoz képest, hogy az egyenlítőn van. Időnként – főleg esténként – azért kellett kabát vagy legalább egy pulóver. A rovarok se zavaróak, nem voltak szúnyoghálók az ablakokon.
A trópusi és az amazonasi konyha is kifejezetten jó véleménye szerint, akár fine dining étterembe tértek be, akár egy kis út menti olcsó étterembe. Az ecuadori sör is jó.
Sztálinok és Leninek országa
A dzsungelben is jártak, de azért az a „turistadzsungel” volt, ahogy Korányi G. Tamás fogalmazott. Jártak az Amazonas egyik kisebb, de azért a Dunánál bőven szélesebb mellékfolyójánál, a Rio Napónál is, ahol kisebb, 10-20 szobás, medencével ellátott, folyóparti lodge-okban lehet megszállni.
„Hajóztunk motorcsónakkal az Amazonason, láttunk majmokat, lajhárt… mondjuk ez afféle turistaterület volt, nem szabadon mentünk be a dzsungelbe, hanem egy erre szolgáló területen sétáltunk, ahol a helyi növényeket megmutatták, de mindenképpen élmény volt a folyón hajózni és kétoldalt látni az igazi dzsungelt is” – árulta el az elemző, aki a helyiek tanácsait is figyelembe véve tervezte meg programjait.
Érdekes élménye volt, hogy az Egyenlítőhöz is ellátogatott,
ez is gyerekkori álma volt. A Mitad del Mundo azon a ponton áll, ahol az Egyenlítő volt, amikor az 1736-os nagy francia fokmérő expedíció felmérte. Ez néhány kilométerre a tényleges Egyenlítő-vonaltól délre található. A hatalmas emlékműben múzeum kapott helyet, egy kis skanzen van körülötte, lehet fotózkodni a sárga vonalnál, vagyis tényleg úgy érezheti az ember, hogy a világ közepén áll.
Ecuador egyébként ezzel került fel a térképre, a neve is az Egyenlítőre utal. Azért ide jött a francia expedíció, mert az akkor ismert világnak ez volt az egyetlen, az Egyenlítő által érintett pontja, amely viszonylag civilizált volt. A spanyol király is támogatta az expedíciót, spanyol tudós is jött a francia expedícióval, és nyolc évig mértek itt – térképeztek, felmérték még a hegyek magasságát is. Ezt Afrikában nyilvánvalóan nem lehetett volna megtenni.
Az ország, ahol nem kell meglepődni azon, ha valakinek Fidel, Sztálin vagy Lenin a keresztneve, politikailag és gazdaságilag is stabil: jelenleg egy inkább jobboldali, kicsit konzervatív kormány vezeti. Ahogyan más távoli országok esetében, Korányi G. Tamás itt is igyekezett találkozni a helyi magyar nagykövettel: Paczuk Miklóssal sikerült is beszélgetnie. Ő hívta fel figyelmét arra is, hogy a legfontosabb városi parkban megtalálható Petőfi szobra is.
Galápagos természeti kincseit is megcsodálta
Ecuadorból Galápagosra utazott az elemző: két és fél órás repülőutat követően érkeztek meg a Galápagos-szigetekre, ahonnan még negyven kilométert kellett utazniuk Santa Cruz szigetének központjába, Puerto Ayorába.
„Ez egy 12 ezres város, kicsit úgy kell elképzelni, mint egy közepes görög sziget központját, rengeteg kis szálloda a tengerparttal párhuzamos főutcán, ami Darwin nevét viseli, ott minden ház étterem, bolt vagy szálloda. Hátrébb, a szárazföld felé vannak az alvó részek: minél távolabb a parttól, annál szegényebbek, de összességében a galápagosiak jól élnek. A turistaforgalom 300-400 ezer embert jelent évente. Egy részük hazai,
nekik olcsóbb a belépés, 6 dollár. A külföldieknek 100 dollárt kell fizetni azért, hogy a Galápagos Nemzeti Parkba belépjen – szinte az egész ország nemzeti park –, de utána természetesen a különböző látnivalóknál külön kell fizetni, és reptéri illeték is van,
tehát végeredményben nem olcsó. De azt gondolom, ahhoz képest, hogy mennyire különleges látnivaló, teljesen jó. Van egy normális turisztikai infrastruktúra, amit működtetni kell” – árulta el.
Az állatvilágot a hatvanas évek elejétől védik igazán, minden szigeten külön teknősfaj alakult ki. Van olyan sziget, ahol már kipusztultak, és olyan is akad, ahol alig élnek teknősök: ezeknél
Erre azért is szükség van, mert a behurcolt patkányok és macskák megtizedelik őket.
„Láttunk 150 éves óriásteknőst az úton áthaladva: ott még a taxi és az autóforgalom is megáll, mert azzal egy autónak sem lenne jó ütközni. Szép komótosan átment az úton” – mesélte. Voltak „Vigyázat, teknős!” táblák is, nem véletlenül: rögtön a repülőtérről a városba autózva találkoztak egy előttük az úton átkelő teknőssel.
A fókákra is nagyon figyelnek – az oroszlánfóka egy endemikus, galápagosi faja -, amelyek annyira megszokták az ember közelségét, hogy a tengerparti padokon pihennek napközben. Sőt, egy kis településen azt is látták, ahogy a halpiac pultja alatt aludt egy fóka, és ahogy felébredt, kitátotta a száját, és halfejet, halfarkat kapott, „eltakarítva” a maradékot. Máshol egy kis turistahajónak kellett másik mólóról indulnia, mert két fóka pihent a beszállópontnál.
Ki is van írva, hogy tilos a fókákat zavarni és nem szabad az állat szemébe vakuzni. És ha a turisták a fókákra és a többi állatra vonatkozó szabályokat nem tartják be, a helyiek figyelmeztetik őket a megfelelő viselkedésre. Általában ugyanakkor betartják ezeket a turisták, ide ugyanis az elemző tapasztalatai szerint azok érkeznek, akik értékelik is, hogy ezekkel az állatokkal találkozhatnak.
Arról is beszámolt, hogy az érintetlenség mellett azért a városias jelleg is megvan: arra is számítani kell ugyanakkor az utazónak, hogy egyre inkább a tömegturizmus a jellemző Galápagosra is. Ezt pénzügyi és egyéb dolgokkal lehet lassítani, de Korányi G. Tamás szerint 10 év múlva már a főszigettől távolabbi szigetekre kell majd menni az „igazi” élményért.
A teljes interjút alább meghallgathatják.
Kapcsolódó hang
