20.5 C
Budapest

Halász Judit a súlyos betegségéről vallott

Dátum:

Halász Judit visszaemlékezett azokra az időkre, amikor még daganatos betegség miatt kezelték. A művésznő állítása szerint a legjobb kezekben volt, és hálás azért, hogy mindenki segíteni akart neki. Felhívta a figyelmet a szűrővizsgálat fontosságára is.

Halász Judit 80 éves kora ellenére éveket tagadhatna le, olyan jól tartja magát. Ötvenhét éve már, hogy oszlopos tagja a Vígszínháznak, ez idő alatt pedig több mint negyven játékfilmben kapott szerepet. A színésznő nem pihen meg, a mai napig nagyon aktív, ráadásul jelenleg is három darabban játszik. Azonban vele is történtek olyan események, amelyek teljesen megváltoztatták az életét: a kétezres évek elején daganattal diagnosztizálták.„Szerencsés voltam, mert olyan orvosokhoz kerültem, akiknek hittem, hinni lehetett nekik. Amikor megtudták az emberek, hogy milyen betegségem van, akkor rengeteg levelet kaptam, és mindenki segíteni akart, amiért nagyon hálás voltam és nagy köszönettel tartozom nekik. Ezeket a leveleket mindig odaadtam annak az orvosnőnek, aki engem kezelt” – mesélte a Játszó-társak című műsorában Judit.

Megemlítette, hogy az a gondolat is felmerült benne, hogy a műtétje után nem fog játszani, mivel sokszor napokig kellemetlen tünetek társultak a kezelésekhez. Kihangsúlyozta továbbá, hogy a betegség pozitív irányba terelte az életét.

Az ember sok mindentől megszabadul, nagyon sok félelemtől, nagyon sok gátlástól, szabadabbá válik azáltal, hogy sikerül nem túlélni, de átlépni rajta – magyarázta a művésznő, majd hozzáfűzte, hogy a mai napig kiemelt figyelmet szentel a szűrővizsgálatoknak és a kiegyensúlyozott életmódnak.

Fotó: Zsolnai Péter

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

 

 

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...