15.9 C
Budapest

Hernádi Judit elárulta, megbánta-e, hogy szétmentek a gyermeke édesapjával: „A lányom a legérzékenyebb pontom”

Dátum:

Hernádi Judit napjaink egyik legkeresettebb színésznője, de a színpad és filmvászon mellett a tévék képernyőjén, valamint énekesnőként is bizonyította már tehetségét és sokszínűségét. A Jászai Mari-díjas színésznő a Nők Lapjának adott interjút, melyben mesélt többek közt lányával, Tarján Zsófival való kapcsolatáról, valamint válásáról is.

Hernádi Judit úgy látja, manapság rengeteg ember bújik az áldozat szerepébe, és másokat hibáztatnak a rossz kedvükért. Ő azonban épp ellenkezőleg gondolkodik az ügyről.

„Nekem sosem volt célom mások hibáztatása. Ha valamilyen kellemetlen helyzetbe kerülök, rendszerint azt szoktam megnézni, mi volt benne az én szerepem. Miben vagyok én hibás, miben döntöttem rosszul. Azzal nem foglalkozom, hogy a másik miről tehet” – szögezte le a színésznő, aki lányával közösen egy könyvet is írt.

Elmondása szerint korábban már többször is felmerült, hogy készüljön róla egy könyv, ám ezt mindig elutasította magánéleti és szakmai okok miatt. Azonban amikor a kiadó azt javasolta, hogy lányával közösen írják meg, egyből beadta a derekát.

Azt mondta a kiadó, hogy írjuk együtt a lányommal. Ez hatott. Ez a legérzékenyebb pontom. A lányom. Ha valami jó neki, akkor azt meg akarom csinálni. És arra gondoltam, ez mindkettőnk számára érdekes lehet, mert előremutató

– árulta el, majd azt is elmesélte, hogyan készítették el közösen az anya-lánya kapcsolatról szóló iratot. Több ülésen is részt vettek, pszichológusokkal beszélgettek, és egy vezető segítette a munkájukat. Hernádi hozzátette, hogy nagy hatással volt a kapcsolatukra a közös munka, egyfajta terápiaként élték meg – nemcsak ők, de azok is, akikkel együtt dolgoztak.

Nem bánta meg a válást

Hernádi lánya, Tarján Zsófi mindössze kétéves volt, amikor szülei elváltak. Habár a színésznőre egy kihívásokkal teli időszak jött ezután, azóta sem bánja, hogy férjével különváltak. „Ezt a döntésemet soha nem kérdőjeleztem meg. Ez így volt jól. Ezen nincs mit gondolkodni” – jelentette ki, majd elmondta, hogy meglehetősen könnyen viselte az egyedülálló szülő szerepét.

„Nem volt annyira nehéz. Ha kellett, Zsófi apukája azonnal a segítségemre sietett. Jó maradt a viszonyunk. De nem nagyon kértem meg, mert önfejű vagyok, és mindent egyedül akartam és akarok megoldani” – árulta el a lapnak.

Fotó: Pozsonyi Zita

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...