Még a felső tagozatot sem kezdte meg Tóth Barni, de már 43 országban járt a győri srác, akinek a szülei egy világjáró hajón dolgoznak.
Átlagosnak a legkevésbé nevezhető Tóthék családja, akik feladva biztos állásukat úgy döntöttek, hogy életüket az utazásra teszik fel és munkát vállaltak egy világjáró luxushajón. Ez eddig nem is lenne annyira különleges, ám a győri család ezt akkor határozta el, amikor gyermekük még fél éves sem volt.
Megvalósult álom
„Régi álmom volt, hogy hajón dolgozhassak, mire végül 2010-ben sikerült” – emlékezett vissza a kezdetekre dr. Tóth Gergely, Barni édesapja, aki sebész orvos és főként a sürgősségi ellátásban dolgozott, ám napjainkban hajóorvosként a teljes fedélzetért felel az utazásaik során.
Főtisztként lehetőségem van rá, hogy a család is velem tartson az utakon. Nem vagyunk állandóan úton, hosszabb-rövidebb időszakokra utazunk el, ilyenkor velem jön a feleségem, Krisztina és Barna is
– fejtette ki Gergely.
A hajón cseperedett fel
„Még nem volt egyéves, amikor először vittük magunkkal” – meséli gyermekükről Rákos Krisztina, Barni édesanyja, aki arról is beszélt, hogy kisfia első kalandjaira nem is emlékszik, olyan kicsi volt még.
„Amikor először csatlakoztunk a férjemhez, az egy kilenchetes út volt a karib vidéken” – idézte fel az indulást az anyuka, aki elárulta, hogy Barni hároméves koráig nem volt min gondolkodni, de amikor óvodáskorú lett, el kellett dönteniük, hogy mi legyen az ő munkájával, hiszen középvezető volt egy nagy pénzintézetnél.
Át kellett gondolnunk, maradunk-e itthon két fizetésből, hogy együtt legyen a család vagy megpróbáljuk folytatni a tengeri létet.
– osztotta meg Krisztina.
Barni jelenleg a győri Kovács Margit Általános iskola negyedikes diákja és elmondás szerint amikor úton vannak, nem mindig egyszerű az élete.
„Nyolckor nekiállok a tanulásnak és mindent önállóan kell megoldanom. Amikor olyan helyen vagyunk, ami közel van, akkor online be tudok kapcsolódni, de most a karib vidéken éjjel kettő volt, amikor itt reggel nyolc, ilyenkor utólag tanulok a többiekhez képest. Néha nehéz és nem is mindig sikerül koncentrálni” – áruéta el a srác, aki már most tudja, hogy „endoszkópos doki” szeretne lenni.
Kalandra fel…
„Emlékszem, hogy háromévesen már készültem az utakra, vártam az új kalandokat. Évente három-négy alkalommal mentünk, alkalmanként hat-nyolc hétre. Nagyon sok kedvenc helyem van a világon, nem is tudnék egyet választani. Szeretnék még visszamenni Bostonba, Ausztráliába is visszavágyom, mert ott az utcán is sétálhatnak gyilkos állatok és imádom a kalandokat. Szingapúrban pedig van egy csoda reptér, ahol van vonat, vízesés, amit éjszaka kivilágítanak.”
– sorolta élményeit a kilencéves fiú, aki ilyen fiatalon már számos nációval, különböző kultúrák szokásaival megismerkedett, és édesanyja azt vette észre, hogy történetein keresztül mások is nyitottabbá, elfogadóbbá válhatnak a világ felé. Ezért közösen megírták Barni kapitány kalandjai című könyvüket, ami elsőként az ázsiai utazásokat szedi csokorba.
Négy kötetet tervezünk és úgy írtuk meg, ahogy ott teltek a napjaink
– tudatta a család.
„Az érzéseinket fogalmaztuk meg, azt szeretnénk átadni, hogy milyen élmények értek ott minket, hogy más, akinek nincs lehetősége eljutni ezekre a helyekre, megpróbálhassa elképzelni az érzést” – foglalták össze alkotásuk lényegét a Kisalföldnek.