15.9 C
Budapest

Hiába álmodott profi focistakarrierről a Vasas-drukker Kádár János – Élete végéig sakkozott

Dátum:

Imádta a sakkot, idősebb korábban az úszást, de lélekben mindig a Vasasban rúgta a labdát Kádár János.

Régi sportember vagyok. A húszas években mint Vasas-ifi, a Hársfa utcai fiúkkal együtt rúgtam a labdát a Népliget térdig érő homokjában. Jó háromórás meccseket játszottunk, rendszerint 15:11-es eredménnyel” – emlékezett ifjú focistaéveire már jóval a harmincon túl a Magyar Kommunista Párt káderosztályának vezetőjeként Kádár János. Szenvedélyesen szerette a futballt. Még abban az évben, 1946 szeptemberében a Vasas SC elnökévé választották – stabil első helyet is hozott a vezetése az első osztályban -, az ifjú kommunista Kádár számára természetes volt, hogy az erős szakszervezeti hátterű, a munkásság csapataként számon tartott gárdának szurkoljon.

Vasas-Fradi találkozó az Üllői úti FTC stadionban / Fotó: Fortepan/Kovács Márton Ernő Vasas-Fradi találkozó az Üllői úti FTC stadionban / Fotó: Fortepan/Kovács Márton Ernő

A későbbi pártfőtitkár gyerekként is imádott focizni, de hogy nem lett belőle profi, igazolt labdarúgó, azt a Horthy-rendszernek, közelebbről az illegális kommunista mozgalomban való tevékenységének „köszönhette”. Rákosi Mátyás hatalomra kerülése pedig a futball államosítását hozta magával, a legnagyobb csapatokat, így a Vasast is a minisztériumok, szakszervezetek alá rendelték. Lőttek Kádár Vasas-elnökségének is, börtönbe került illegális tevékenysége miatt, így hivatalosan végleg szakított a klubbal. Az állambiztonság valósággal rászállt a sportágra, hiszen a focistáknak a külföldi utak kiváló alkalmat jelentettek a disszidálásra – volt év, amikor az egyesület három focistája is „megpattant”!

Kádár azért egészen a hatvanas évekig rendszeresen rúgta a bőrt, noha főleg baráti, a pártapparátus számára szervezett meccseken. Kénytelen volt idősebb korára az ízületeket jobban kímélő sportokat választani, például az úszást. Saját medencét is építtetett rózsadombi villája kertjébe, ezt a legenda szerint Péter Gábor egykori ÁVH-s vezetőtől irigyelte meg. Aztán betemettette, mert rájött, hogy a nép egyszerű gyermekeként puritánságot kell sugároznia. Felesége, Tamáska Mária utóbb azzal magyarázta ezt, hogy a vizet melegíteni kellett volna, ami nem kis pénz, „s azt sem akarta az uram, hogy arról beszéljenek az emberek, Kádáréknál bezzeg úszómedence is van”.

A vezető rendszeresen megtekintette a nagyobb csapatok bajnoki meccsei előtti felkészülést, de dokumentált látogatása volt a Sportcsarnok edzőtermében a vívóknál, akik az 1972-es, müncheni nyári olimpiára készültek.

Volt egy kevésbé hivalkodó, másik kedvtelése is az MSZMP későbbi első emberének: a sakk. Részben ennek a sportnak köszönhette, hogy érdekelni kezdte a marxizmus! Még húsz esztendős sem volt, amikor nyert az egyik versenyen, a fődíj pedig egy Engels-kötet volt, Anti-Dühring címmel. Történészek szerint a könyv hatására lépett kapcsolatba a Kommunista Ifjúmunkások Szövetségével, amely aztán soraiba is fogadta.

Kádárék nappalijának éke volt egy díszes, barokk stílusú sakkasztal, bár csak keveseket engedett ott játszani. Néhány éve az egyik aukciós oldalon 1 forintról indult, végül 700 ezerért kelt el Kádár János intarziált, gyöngyház díszítésű sakk-készlete, tetején a régi Német Demokratikus Köztársaság címerével, ugyanis ajándékként kapta onnan. Elefántcsontból és ébenfából készült bábuk és egy kis réz emléktábla is volt a dobozban, „Janos Kadar Genosse” felirattal.

Fotó: Fortepan/Album059

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...