Igaz történet alapján: Másként is lehet kezelni egy demens beteget

Megrázó, felkavaró, szívszorító, mégis meseszép történet, ami két ember kapcsolatáról, az elmúlásról és az újrakezdésről szól. A gyémánt út pora című játékfilm egy szinte mindannyiunkat érintő problémát feszeget, megmutatja, hogy mindig létezik másik út. Jelen esetben az, hogy a hagyományos orvosi protokoll helyett, emberhez méltóan is lehet kezelni egy demens – időskori leépülésben, elbutulásban szenvedő – beteget.

Létezik másik út

Vámos Zoltán orvos-filmrendező saját maga tapasztalta meg, hogy egy-egy kedves szó, egy régi emlék, esetleg egy kedvenc dal is megnyugtathatja a zavart beteget, és felidézhet benne néhány kellemes emléket. Zoli még évekkel ezelőtt a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában találkozott egy Alzheimer-kóros nénivel, akinek énekelt egy dalt, a néni ettől megnyugodott és emlékezni kezdett, felismerte és folytatta a szöveget – abban a pillanatban egészen biztosan boldog volt.

Mert egyáltalán nem erős nyugtatók, agresszív viselkedés vagy kikötözés jár annak a szülőnek, nagyszülőnek, aki annak idején, ereje teljében türelmesen ápolt bennünket, amikor betegek voltunk, sütött, főzött, velünk örült vagy épp vigasztalt, ha kellett.

Vámos Zoltán orvos-filmrendező

„Arany országút csillogó gyémántporán”

Vilma néni (Vári Éva), a demens, idős néni története a fenti élethelyzetre világít rá. Hiába kiabál vele a nővér, hiába rángatja a kezét és hiába kötözik le, amikor jön egy orvos (Orosz Ákos), aki együttérez vele, figyel rá, meghallgatja, és énekel neki, attól emlékezni kezd, és eszébe jut a dal, a Meseautó című film jól ismert betétdala, aminek egyik sora adta a játékfilm címét is.

„Meseautóban színezüst erdők során

Repülünk a szívünk tavaszán.

Arany országút csillogó gyémántporán… ”

Ennek a meghatározó emlékképnek a hatására Vilma néni mesélni kezd, felidézi a kedves történeteket, még a régi autójuk rendszámát is fejből tudja. Csak az nem megy, ami most van, mert arra vár, hogy végre hazavigye a férje (Koltai Róbert), aki már sajnos nem él, ahogyan a fia (Vámos Zoltán) sem. Viszont emlékezés közben kialakul két ember között egy párbeszéd, és a legfontosabb, ami ebben az esetben is gyógyíthat: a kapcsolat.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, Vári Éva alakítja a játékfilmben Vilma nénit, a demens beteget / Fotó: Takács Gergely

Hallgassuk meg a titkot

Fontos tudni, hogy a demencia nem csak a betegen hagy nyomot, hanem a hozzátartozókon, az ápolókon és orvosokon is. Egészen felfoghatatlan fájdalom azt látni, ahogyan az az ember, akit szeretünk, tisztelünk és jól ismerünk, teljesen megváltozik, leépül, és szépen lassan elveszítjük. Éppen ezért fontos, hogy mindig legyen elég időnk demens szüleinkre, nagyszüleinkre, türelmesen figyeljük és hallgassuk meg őket, mert lehet, hogy elkésünk, és hiába szeretnék elmesélni nekünk a titkukat, végül örökre magukkal viszik.

Van, amikor néhány kedves szó is elég – Vári Éva és Orosz Ákos / Fotó: Takács Gergely

Lépjünk időben

– Ha azt vesszük észre, hogy az idős hozzátartozónk egyre feledékenyebb, és megfogalmazódik bennünk, hogy előtte nem ilyen volt, akkor ezt tekintsük vörös zászlónak. Ugyanis minél korábban észleljük a problémát, és minél előbb kap kezelést a páciens, annál jobbak az esélyei. Ma már létezik olyan gyógyszer, amelynek hatására javulhat a demens beteg állapota, a készítmény segítségével lassítható a leépülés folyamata, amivel akár egy-két évet is nyerhetünk – hívta fel a figyelmet Vámos Zoltán. A játékfilm igaz emberi sorsokon keresztül mutat be egy olyan súlyos társadalmi problémát, amiről nem elég csak beszélni. A filmrendező abban bízik, hogy a szívszorító történet üzenete segítség lehet azoknak a családoknak, akik demens betegről gondoskodnak.

A Jászai Mari-díjas színművész, Koltai Róbert Vilma néni filmbéli férje / Fotó Takács Gergely

Fotó: Takács Gergely

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!