16.2 C
Budapest

Itt a húsvét, ehetjük a sonkát, de nem árt, ha tudjuk, hogy a húsvét nem (csak) erről szól

Dátum:

A Gergely-naptár szerint április 17-én, azaz ma van húsvét vasárnap, a nyugati kereszténység ma ünnepli Jézus Krisztus feltámadását. A katolikus egyház szerint ez a kereszténység legfontosabb ünnepe, hiszen a megváltás egyik legmeghatározóbb eseménye a Megváltó feltámadása volt.

A húsvéti egy úgynevezett mozgó ünnepkör, ezért a karácsonnyal ellentétben egészen addig nem tudjuk soha az időpontját, ameddig ki nem hirdetik, mikor kell a hosszú hétvége fekete betűs szombatját ledolgoznunk. Pedig nem is olyan bonyolult kiszámolni.

A viszonyítási alap a tavaszi napéj egyenlőség. Ez általában március 20-ára vagy 21-ére esik, idén az előbbire. Az ezután bekövetkező első holdtöltét követő vasárnapot nevezzük húsvét első napjának. Mivel aznap a Hold még csak az első negyedet töltötte, a tavaszi napéj egyenlőség utáni első holdtölte tegnap, azaz április 16-án, szombaton volt, az azt követő vasárnap pedig ma van, ezért idén ma, azaz április 17-én van húsvét.

Az őskeresztény korban a hívek még a zsidó húsvéttal, azaz a pászkaünneppel egy napon ünnepeltek, mivel ezen a napon támadt fel a Megváltó, azonban 325-ben Nikaiában összeült az első egyetemes zsinat, és megalkották a fent leírt szabályokat.

 

A teljes húsvéti ünnepkör – és amiről szól

A húsvétot a Nagyböjt előzi meg, mely negyven napig tartó rituális önmegtartóztatást jelent a megváltó feltámadására várva. A trükk azonban az, hogy vasárnapokon tilos a böjt – így a negyven nap böjt a belecsúszó vasárnapok miatt valójában negyvenhat napig tart. Ez alatt az időszak alatt a következő események történtek a Biblia szerint:

Hamvazószerda

Ez a Nagyböjt első napja, naptár szerint a húsvétvasárnaptól visszaszámlált negyvenhatodik nap.

Virágvasárnap

A Nagyhét – azaz a húsvétot megelőző utolsó hét – legelső napja. A hagyomány szerint Jézus virágvasárnap vonult be Jeruzsálembe.

Nagycsütörtök

A szent három nap első napja, a Krisztus kereszthalála előtti utolsó nap, ekkor kerül sor az utolsó vacsorára.

Nagypéntek

A kereszthalál napja.

Nagyszombat

A szent három nap utolsó napja. Krisztus sírját másnap reggel üresen találják.

Húsvét

A feltámadás napja.

 

A húsvéti ünnepkör itt még nem ér véget, csak átalakul: pünkösdi ünnepkör lesz belőle. A húsvét utáni negyvenedik napon, azaz áldozócsütörtökön esett meg Jézus mennybemenetele, majd elérkezett a húsvét utáni hetedik vasárnap: a pünkösd. Ez a kereszténységben a Szentlélek kiáradásának ünnepe, és ezzel zárul le véglegesen mind a megváltás, mind a tágabb értelemben vett húsvéti ünnepkör.

Mindenkinek csodálatos húsvétot, mértékkel fogyasztott finom falatokat, sok-sok vidám percet és kellemes pihenést kívánunk!

 

Forrás, fotó: Shutterstock

Forrás: Life / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

 

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...