13 C
Budapest

Járványmatematikus: ha 80 százalékos lenne a maszkhasználat, sikeres lenne a küzdelem

Dátum:

Félelem és passzivitás helyett tudatos védekezésre van szükség – hangsúlyozta a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos aktualitásokról tartott előadásában az Innovációs és Technológiai Minisztérium járványmatematikai projektjének vezető orvos-epidemiológusa. Oroszi Beatrix szerint a járvány terjedésének mérsékléshez a higiénés szabályok betartása mellett hatékonyabbá kell tenni a teszteléses kontaktuskutatást.

Nem szabad alábecsülni a koronavírus-fertőzés súlyosságát – hangsúlyozta Oroszi Beatrix járványügyi szakértő, aki beszámolt arról, hogy Észak-Olaszországban az elmúlt hetekben kontrollvizsgálatokat végeztek a járvány első hullámában súlyos tünetekkel kórházba került fertőzötteken. Az eddig megvizsgált 750 beteg csaknem fele még szeptemberben sem érezte jól magát, sokan panaszkodtak nehéz légzésre.

„Voltak olyanok, akik nem tudtak maguktól bemenni a vizsgálatra, hanem úgy kellett tolókocsiban bevinni őket. Harminc százaléknak gyulladásos panaszai voltak, ezek egy része szívpanasz volt, másik része vérrögképződéshez kötődhetett. Voltak egyéb tünetek is: végtagfájdalom, zsibbadás, hajhullás, depresszió, krónikus fáradtság, kimerültség. Azt mondják a lombardiai orvosok, hogy itt is valami olyasmivel állunk szemben, amivel még nem találkoztunk” – ecsetelte Oroszi Beatrix.

Az ITM járványmatematikai csoportjának számításai szerint

a járvány elfojtásához 60 százalék feletti kontaktusszám-csökkentés szükséges,

az első hullámban a kormányzati intézkedések 60-90 százalék körüli számot értek el.

Kiemelte, a lakossági fegyelmezettség vezetett a fertőzési láncok megszakadásához. Augusztus vége óta viszont rohamosan emelkednek az esetszámok, „a vírus újra elszabadult”.

„Az első hullám során alig volt közösségi terjedés. Most viszont dominánsan közösségi terjedés van, bárhol ott lehet a koronavírus” – mondta, és jelezte, a floridai helyzet közben arra figyelmeztet: bármikor átterjedhet a fiatalokról az idősebbekre a koronavírus.

„Nagy mindenkinek a felelőssége ebben” – jelentette ki, és úgy látja, korlátozó intézkedésekkel a járvány elfojtható, ám ez súlyos gazdasági következményekkel jár.

„Ha az emberek 80 százalékát rászorítanánk a maszkhasználatra, akkor elérnék az 1-es továbbterjesztési értéket, lehet, hogy utópisztikus, de azért ez egy lehetőség. Közben

a kontaktkutatást hatékonyabbá kell tenni, meg kell fogni a vírust”

– mondta még. „Karantén, maszk, kézhigiéné, távolságtartás, és ha nagyon nagy baj van, csak akkor lezárás.”

A bizonytalanságot most szerinte az okozza, hogy nem tudni, meddig tart a járvány, és mikorra lesz vakcina; amennyiben lesz oltás, a koronavírusból egy egyszerű nátha lesz, mert a vírus „megszelídül”.

Addig is félelem és passzivitás helyett tudatos védekezésre van szükség szerinte.

A teljes előadás itt tekinthető meg:

Nyitókép: Pxhere

Kapcsolódó hang

Oroszi Beatrix a koronavírusról

A hang itt érhető el!

Forrás: Infostart.hu

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...