20.9 C
Budapest

Jordán Tamás bejelentést tett budapesti karanténjából

Dátum:

Nem pályázik újra a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatói posztjára. Jelen megbízatása tíz hónap múlva lejár. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész, a Nemzet Színésze az InfoRádiónak azt is elmondta, hogy jelenleg kéthetes önkéntes karanténban van Budapesten.

Elmúlt 78 éves, ezért a Jászai-díjas Jordán Tamás azt gondolja, hogy bár egészségi állapota még a koronavírussal is dacol, egy ötéves új színház-igazgatói ciklust már soknak tartana, ezért 2021. január 31-én távozik a szombathelyi színház éléről.

Az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta, a szakmában már többször találkozott a kérdéssel, hogy meddig akarja még csinálni az intézményvezetést.

A színházak a rendkívüli helyzetben most nem játszhatnak, így Jordán Tamás Budapesten „önkéntes szobafogságban” van, ki sem mozdult, de a színház is be van zárva Szombathelyen, ez pedig így is marad, amíg a veszélyhelyzet fennáll. Erről pedig így nyilatkozott:

„Ez rettenetes mindenkinek. A színháznak is. Mi ezért élünk. Beszélek a színészekkel naponta, szinte mindenkivel. Hősiesen viselik, megértik a kényszerhelyzetet. A nyugtalanságunk abból származik elsősorban, hogy nem tudjuk, mikor ér véget ez az állapot. Hogy vajon ősszel tudunk-e majd játszani, szabad lesz-e majd előadásokat tartani. Reméljük, hogy igen.”

Látja ő is, hogy sok színház mindenféle lehetőségekkel próbálkozik, a szombathelyi teátrum is felteszi a YouTube-ra a repertoáron már nem lévő legsikeresebb darabokat, erről hírt is adnak.

A jövő évi terveiről szólva elmondta, a színház művészeti életében továbbra is részt vállalna.

Nyitókép: MTI/Kollányi Péter
Forrás: Infostart.hu

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...