Kásler Miklós: nem hagyhatjuk, hogy a járvány „elszaladjon” – videó

A héten dönt a kormány a járvánnyal kapcsolatos további intézkedésekről. Figyelembe kell majd venni, hogy a világban tombol a járvány, a környező országokban is nő a fertőzöttek száma – mondta Facebook-videójában az emberi erőforrások minisztere.

Kásler Miklós kiemelte, a súlyos egzisztenciális állapotban lévő embereken tud segíteni a kormány, ahogyan eddig, úgy ezután is, azonban az elveszített honfitársainkat nem lehet feltámasztani. Ezért nem szeretnék, ha olyan helyzet alakulna ki, amikor embereket nem tudnak ellátni, lélegeztetőgépre helyezni, illetve a New York-i példához hasonlóan nem tudják a holtesteket kezelni – fogalmazott.

Az emberi erőforrások minisztere szerint, amennyiben hagynák, hogy a járvány „elszaladjon”, akkor a meghozandó intézkedések sokkal keményebbek lennének, mint jelen pillanatban, a járvány kezelésére alkalmas enyhébb korlátozások.

Miniszteri percek 11. rész

Miniszteri percek 11. rész

Közzétette: Kásler Miklós – 2020. július 27., hétfő

Ugyanakkor nagyon sok múlik az embereken – emelte ki –, illetve a fegyelmezettségen: hogy a megadott körülmények között viseljenek szájmaszkot, tartsanak megfelelő távolságot, és végezzék el a higiéniához egyébként is hozzátartozó kézmosást, csak most lényegesen többször.

Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Kapcsolódó hang

Járvány, intézkedések – Kásler Miklós

Itt érhető el a kapcsolódó hang

Forrás: Infostart.hu