1952bfdd859942a4b8bf6f39cfca41f2

Kedden eltűnt Sebestyén Balázs

A rádiós telefonon sem értesítette a kollégáit.

Sebestyén Balázs nélkül kezdődött el a Rádió 1 reggeli show-ja, a Balázsék kedd reggel. Vadon Jani és Rákóczi Feri a hallgatóknak elmondták, hogy egyelőre csak ketten vannak a stúdióban, társukat azonban nem érik el semmilyen formában, és ő sem jelzett nekik.

Fotó: Bánkúti Sándor / Bors

„Tegnap forgatott, ezt tőle tudom. Valószínűleg a forgatás miatt egy kicsit meg van makkanva” – mondta Vadon Jani, akivel Rákóczi Feri is egyetértett.

„Megérkezik ő, jönni fog, mert nem mondta le a mai műsort. A forgatás annyira kifárasztotta, valami történt, ezt próbáljuk felderíteni.”

Nem sokkal később pedig már Sebestyén Balázs köszöntötte a hallgatókat.

Itt vagyok gyerekek, 7 óra után 9 perccel. Forgattam tegnap, a hangomon hallatszik, hogy kellett kiabálni, és hát elájultam. (…) 3 nem fogadott hívás, és senki nem tudott felébreszteni, ti is hívtatok, sem a Viki, sem pedig én nem vettem fel

– mesélte Balázs.

Exit mobile version