Kevésbé véd egy adagnyi Pfizer-vakcina, mint eddig hitték

Izrael hiába áll az élen tömegimmunizáció terén, hétfőn tízezer új fertőzöttet regisztráltak az országban – ez arra utal, hogy az első adagnyi Pfizer-oltás beadása mégsem véd annyira, mint amire számítottak.

Nachman Ash, az ország vakcinációs stratégiájának vezetője arról nyilatkozott, hogy az oltás egy adagja adta védettség nemcsak saját várakozásaiktól marad el, de a Pfizerétől is. A második adag beadását követően ugyanakkor 6-12-szeresére emelkedik az antitestek mennyisége a Sheba Medical Center hétfőn közzétett adatainak tanúsága szerint, írja a The Guardian.

Ismert tény, hogy a kétadagos oltások első adagja után kialakuló védettség jelentősen alacsonyabb annál, ami a dupla adag felvételét követően kialakul – akárcsak az, hogy az immunitás nem azonnali.

Míg az első adag után hetekbe kerül, mire megfelelő szintű immunitás keletkezik, a második azonban már másféle immunválaszt vált ki, megsokszorozva a korábbi antitestszintet.

A Pfizer korábban 52 százalékos hatékonyságról beszélt az első beadott adag kapcsán, sok ország pedig késlelteti is a második adag beoltását az ajánlott három héthez képest annak érdekében, hogy többeket tudjanak legalább valamilyen mértékben immunizálni.

A hatékonyságot ugyanakkor megkérdőjelezték azután, hogy sok izraeli kapta el a betegséget az első adag oltás felvételét követően, habár Sharon Alroy-Preis, az izraeli közegészségügy vezetője ezt azzal indokolta, hogy a legtöbb esetben az érintettek szervezetének nem volt elég ideje az antitestválasz kiépítésére.

Izraelben kétmillióan kaptak már egy adagot a Pfizer védőoltásából, 400 ezren pedig már a másodikat is felvették. Az új megfertőződések 30-40 százalékáért az új, gyorsabban terjedő brit koronavírus-variáns lehet a felelős egyes becslések szerint, ezért

az izraeli kabinet a korlátozások szigorítását fontolgatja.

Másképp az új variáns akár heteken belül dominánssá válhat az országban.

A fertőzés terjedésének gyorsasága így aláássa azt az optimizmust, amit az oltási program gyorsasága kapcsán Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök sugározni próbál. Az ország a harmadik karanténidőszakban jár épp, az eredeti tervek szerint ennek csütörtökön kellene véget érnie, az új tervek közt azonban még a Ben Gurion reptér lezárása is szerepel – ez esetben csak a legszükségesebb jártokat fogadnák.

Az országban megindult a felelőskeresés is: az ultraortodox közösségek egyes iskolái ugyanis nyitva maradhattak, sőt, olyan tömegrendezvényeket is tartottak, mint például egy hétfői, 300 vendéggel tartott esküvő, amelynek rendőrök vetettek véget.

 

Nyitókép: MTI/EPA-KEYSTONE/Laurent Gillieron
Forrás: Infostart.hu
Exit mobile version