Kiakadt a vakcinák elosztásán a WHO-főnök

A „vakcinanacionalizmus katasztrofális morális bukás szélére sodorja a világot” – mondta.

A koronavírus elleni oltóanyag igazságosabb elosztását sürgette Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

Azt mondta, „jelentős kockázat” fenyegeti a vakcinák méltányos elosztására vonatkozó kilátásokat, ahogy a COVAX nemzetközi vakcinaelosztó kezdeményezést is, amely a tervek szerint a következő hónaptól kezdi meg szétosztani az oltóanyagokat.

A WHO főigazgatója megjegyezte, hogy az elmúlt évben 44, az idén pedig legalább 12 kétoldalú megállapodást írtak alá. „Ez késleltetheti a COVAX-szállítmányokat, és éppen olyan helyzetet teremthet, amelynek elkerülésére tervezték meg a COVAX-ot, azaz

pazarláshoz, kaotikus piachoz, összehangolatlan lépésekhez, illetve folyamatos szociális és gazdasági zavarhoz vezethet”

– mondta.

Az „én vagyok az első” jellegű megközelítés gyengíti és sebezhetőbbé teszi a világot ezzel a kockázattal szemben – jelentette ki Tedrosz a testület igazgatótanácsának éves, virtuális formában tartott gyűlésének megnyitóján. „Az ilyen cselekedetek végső soron csak el fogják nyújtani a világjárványt” – tette hozzá a WHO-főigazgató, aki sürgette az országokat: ne kövessék el a H1N1- és HIV-világjárványok idején elkövetett hibákat.

A koronavírus elleni oltóanyagok iránti globális keresletet csak fokozta, hogy megjelentek a vírusnak fertőzőbb változatai is.

A WHO igazgatótanácsa jövő keddig tartó ülésének menetrendjében szerepel a testület reformja, valamint finanszírozási rendszere, amelyet jelentősen megterhelt az, hogy legnagyobb adományozója, az Egyesült Államok tavaly bejelentette kilépését.

 

Nyitókép: MTI/EPA/Keystone/Salvatore Di Nolfi
Forrás: Infostart.hu