13 C
Budapest

Kiszáradt tóból támadnak az óriási ízeltlábúak Tarnazsadányban: „Sírva futottam el, amikor megláttam a pókot”

Dátum:

Megelevenedett a világhírű hollywoodi mozi, az Arachnofóbia az alig 1200 lelkes Tarnazsadányban. A nagy méretű, madárpókra emlékeztető állatok egy hete riogatják a falu lakóit, az inváziót immáron a helyi önkormányzat is komolyan veszi.

– Egy-két hete érkezett az első bejelentés, az esős időszakot követően viszont megszűnt a jelenség. A héten azonban ismét kisütött a nap, ezután többen is jelezték a tarnazsadányi tó körül élők közül, hogy a házuk bejáratánál, udvarán, sőt a lakásukban is megjelentek az óriási pókok – mondta lapunknak Koczka Ferenc polgármester. – Szongáliai cselőpókokról lehet szó, vélhetőleg a tó kiszáradása miatt jöttek most elő – tette hozzá a község vezetője.

03 o pók2-KAPOTT A helyi tó kiszáradt, vélhetően emiatt bújtak elő a rémisztő külsejű állatok

A szongáliai cselőpók védett állat, ennélfogva elpusztítása törvénybe ütközik. A polgármester ugyanakkor már megtette a lépéseket annak érdekében, hogy a lakosok biztonságban érezhessék magukat.

/ Fotó_ Grnák LászlóZoé sírva szaladt be édesanyjához, amikor meglátta a kertben a szőrös ízeltlábút / Fotó: Grnák László

– Első körben helyszínbejárást végeztünk, meghallgattuk az érintett lakosokat. Ezt követően felvettem a kapcsolatot a Heves megyei természetvédelmi osztállyal, küldtem nekik képeket, ezek alapján zajlik most a pók azonosítása. Hivatalosan nem állíthatom, hogy szongáliai cselőpókról van szó, de minden jellemzője erre enged következtetni. Mindenesetre az osztály válasza alapján fogjuk folytatni az intézkedéseket – tette hozzá Kockza Ferenc, aki maga is találkozott már egy 6-7 centiméter hosszúságú példánnyal az otthona bejáratánál. – Ez egy őshonos faj, mérete 3-4 centiméter körül mozog, lábaival együtt azonban elérheti a 8-10 centimétert is. Csápjaival csípésre is képes, ami igen kellemetlen. A lódarázs csípéséhez hasonlítható, ami émelygést és szapora szívverést is okozhat, ezért nem lenne szerencsés, ha egy felnőttet, esetleg egy gyereket megcsípne – aggódott a polgármester.

Tarnazsadányon a megkérdezett helyiek közül többen is látták már a rémisztő pókot, a focipályán játszó gyerekek még dicsekedtek is vele. Csizmadia Valentina és férje, Farkas Ferenc nem igazán örül az új jövevényeknek.

/ Fotó: Grnák LászlóFarkas Ferenc biztosra ment, inkább kiszilózta az ajtó alatti rést / Fotó: Grnák László

– A lányunk tegnap este egy akkora pókot látott a kertben, hogy azóta nem mer egyedül kijönni – mutatott a helyszínre Valentina.

– Sírva futottam el, amikor megláttam a pókot – vágott édesanyja szavába a kis Zoé.

– Mire kijöttem, persze már eltűnt, nagyon gyorsan szaladnak. Egyébként már tizenkét pókot tettünk ki a lakásból, volt olyan is, amelyik már a kanapéra mászott volna fel – panaszolta Valentina.

– Nem örülünk a pókoknak, főleg a gyerekek miatt, féltjük őket. Direkt ki is szilóztam a bejárati ajtó alatti rést, hogy ne tudjanak bejönni még ott sem – tette hozzá férje, Farkas Ferenc.

/ Fotó: Grnák LászlóCsizmadia Gyula a kiszáradt tó felé mutat, ahonnan a pókok jönnek / Fotó: Grnák László

Időközben Gyula nagypapa, Valentina édesapja is befutott, aki elmondta: a kiszáradt tó repedései tele vannak szőve pókhálóval, ha figyelmesek vagyunk, a mozgást is észre lehet venni.

Fotó: Google

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...