19.3 C
Budapest

Koronavírus – A beoltottak mindössze 0,2 százaléka fertőződött újra

Dátum:

A koronavírus elleni oltás felvételére buzdított az országos tisztifőorvos kedden a közmédiában, kiemelve, hogy „a negyedik hullám küszöbén vagyunk”, és akik még nem kapták meg a vakcinát, azok védtelenek.

Müller Cecília elmondta, hogy mindössze 0,2 százalékos újrafertőződési arányt mutattak ki azoknál, akik a koronavírus ellen Magyarországon használt vakcinák szükséges dózisát megkapták.

A tisztifőorvos kifejtette, hogy a Magyarországon rendelkezésre álló hatféle oltóanyag rendkívül hatékonynak bizonyult.

Öt és fél millióan már megkapták a különböző oltóanyagok szükséges dózisait, így ők már védettnek számítanak. A 0,2 százalékos újrafertőződés „rendkívül jó arány”, és a kevés megfertőződött esetében is jellemzően enyhe tünetekkel folyt le a megbetegedés – tette hozzá.

Mindez azt mutatja, hogy újrafertőződés előfordulhat, de rendkívül ritkán, és akkor is jellemzően enyhe lefolyású a betegség, nincs szükség kórházi kezelésre, gépi lélegeztetésre – összegezte.

Müller Cecília közölte: a koronavírus-fertőzés megelőzésére a védőoltás felvétele az egyetlen hatásos védelem.

Az előző hullámoknál is látni lehetett, hogy a fiatalok, egészségesek is megfertőződhetnek – emlékeztetett Müller Cecília.

A tisztifőorvos hangsúlyozta: meg kell akadályozni, hogy „fogékony szervezet”, vagyis oltatlan, védtelen szervezet maradjon annak a környezetében, aki fertőzhet.

Csak akkor szűnik meg a vírus terjedése, ha nem talál fogékony szervezetet – tette hozzá.

Müller Cecília emlékeztetett arra, hogy nyolc hónapja adják be a védőoltásokat Magyarországon, és kampányokat is szerveznek a vakcinálás népszerűsítésére.

A következő ilyen kampány az iskolakezdéshez kapcsolódik, azonban a gyerekek oltásával nem kell azt megvárni, most is lehet regisztrálni, és fel lehet venni a vakcinát az oltóhelyeken – tette hozzá.

Müller Cecília szerint a sokféle vakcina és a megfelelő oltóanyag-mennyiségnek köszönhetően tart Magyarország ott, ahol. Ezért bízik abban, hogy „a kétkedők is csatlakoznak”, és így a „negyedik hullám könnyebben vehető lesz Magyarországon”.

Felhívta a figyelmet ugyanakkor, hogy a delta vírusvariánsról tudják, mintegy 60 százalékkal fertőzőbb a brit mutánsnál.

A szennyvízből nyert múlt heti adatok is azt mutatják, hogy „a negyedik hullám küszöbén vagyunk”. Elsősorban Budapesten és Szegeden mértek nagyobb koronavírus-koncentrációt, de az országos átlag is növekszik, már elérte azt a szintet, amelyet a második hullám küszöbén tapasztaltak – mondta.

Aki felvette a védőoltás minden dózisát, annak nagy valószínűséggel már nem kell tartania a negyedik hullámtól, akik viszont még nem, azok védtelenek. „Ne ringassuk magunkat abban, hogy kialakul a nyájimmunitás!” Akkor fog csökkenni a fertőzések száma, „ha egyenként, egyénenként válunk védetté” a védőoltás révén – tette hozzá a tisztifőorvos.

Közölte: a harmadik oltás felvételét nem javasolják a teljes lakosságnak, mivel az egészséges szervezetben a jellemzően két dózisból álló védőoltási sorral kialakul az oltóanyag szintjének megfelelő védettség.

Vannak viszont olyan csoportok, például az immunhiányos betegek, akiknél az immunválasz gyengébb lehet. Ide tartoznak az idősek is, akiknek szintén gyengébben reagál a szervezete – mondta Müller Cecília.

Ezzel együtt rámutatott: Magyarországon senkit nem zárnak el a harmadik oltás lehetőségétől.

Aki úgy érzi, hogy szeretne harmadik oltást, hogy még inkább megerősítse immunrendszerét, élhet a lehetőséggel – mondta Müller Cecília, de hozzátette: mindenkinek azt javasolja, hogy oltás előtt konzultáljon orvossal.

Magyarországon „heterológ” oltást, vagyis különböző technológiával készült vakcinák beadását javasolják – mondta Müller Cecília.

Nyitókép: MTI/Rosta Tibor
Forrás: Infostart.hu

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...