16.2 C
Budapest

Koronavírus: a Besiktas csapatában nyolcan is megfertőződtek

Dátum:

A török Besiktas csapatában nyolc embernél is pozitív eredményt mutatott a koronavírusteszt, emiatt meg is szüntették az edzéseket – írja az MTI.

Nyolcan is koronavírusosak lettek a Besiktas csapatában, sőt, az isztambuli csapat tájékoztatása szerint még a klub elnöke, a 61 éves Ahmet Nar Cebi is megfertőződött a betegséggel – írja az Index.

Ugyanakkor nem csak a Besiktas az egyetlen török klub, ahol koronavírusos betegeket diagnosztizáltak: az Erzurumspor bejelentette, hogy náluk tizenegy ember kapta el a betegséget, köztük négy futballista.

A török bajnokság, amit március 19-én szakították félbe, a tervek szerint június 12-én folytatódhat, de zárt kapuk mögött. Az országban összesen 143 ezer koronavírusos megbetegedést regisztráltak, a járvány áldozatainak a száma pedig több mint négyezer.

Forrás: Blikk.hu

Fotó: Northfoto

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...