koronavírus: újabb kismama életét mentették meg műtüdővel szegeden fotó

Koronavírus: újabb kismama életét mentették meg műtüdővel Szegeden – fotó

Decemberben covidosan szült, azután fokozatosan romlott az állapota, majd átkerült az SZTE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetébe, ahol hetven napig ECMO-kezelést kapott.

A keringési- és légzőrendszer pótlását hosszabb időre biztosító ECMO-berendezéssel (extracorporeal membrane oxygenatior) mentették meg egy újabb koronavírus okozta súlyos megbetegedésben szenvedő kismama életét a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) – közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.

A közlemény szerint a szegedi édesanya koronavírusos volt, amikor a gyermeke még tavaly decemberében világra jött. Tünetei ezt követően súlyosbodtak.

A páciens a Covid-intenzív osztályra került, állapota azonban a szakszerű és gondos kezelés ellenére folyamatosan romlott. A kismama ezért átkerült az SZTE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetébe, ahol hetven napig ECMO-kezelést kapott. Ezt követően pár hétig szükséges volt a lélegeztetése, majd a szakemberek

hosszú napokig készültek arra, hogy fokozatosan felébresszék,

a napokban pedig gyógyultan távozhatott otthonába.

Forrás: Szegedi Tudományegyetem

 

Korábban már két másik kismama is koronavírus-fertőzés következtében súlyos állapotba került, esetükben is ECMO-kezelésre volt szükség, majd gyógyulásukat követően hazatérhettek gyermekeikhez és férjükhöz.

Babik Barna, az SZTE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet vezetője kiemelte, a műtüdővel kezelt kismamák mind a hárman közvetlenül azelőtt, hogy súlyos állapotba kerültek volna, életet adtak harmadik gyermeküknek.

Az esetek bizonyítják az SZTE több szakterületen dolgozó és együttműködő orvosainak és más szakembereinek felkészültségét, kardiotechnikusai gyakorlottságát, és ápolói rendkívül odaadó, szakszerű és példaértékű munkáját – hangsúlyozta a professzor.

Nyitókép: Pixabay
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink.hu
Frisshíreink.hu, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!
Exit mobile version