Koronavírussal fertőzött rakodómunkásokat szűrtek ki a sanghaji repülőtéren

Több száz embert helyeztek egészségügyi vesztegzár alá a délnyugat-kínai Sanghajban, miután kimutatták a koronavírus-fertőzést a nagyváros repülőterén dolgozó öt rakodómunkás szervezetében – közölte szombaton a sanghaji városvezetés.

Nagyjából 120 emberről állapították meg, hogy „szoros kontaktusban” volt a Putung repülőtér fertőzött alkalmazottaival. Őket és további több száz embert, aki „másodlagos kontaktusnak” minősül, karanténra köteleztek a hatóságok.

Kína 23 új koronavírus-fertőzöttet jelentett szombaton. A járvánnyal összefüggő halálesetet ezúttal sem regisztráltak.

Közben Ausztráliában, Melbourne-ben a rendőrség borssprayt is bevetett, hogy megfékezze a járványügyi korlátozások ellen tüntető tömeget. Victoria állam rendőrsége figyelmeztetett, hogy aki olyan gyűlésen vesz részt, amelyet nem engedélyeztek, és azonosítják, átszámítva egymillió forintos pénzbírságra számíthat.

A korlátozások elleni megmozdulás volt az ötmilliós Sydney-ben is, ahol két hónapja vezettek be szigorú zárlatot, miután ismét megnőtt a koronavírusos esetek száma.

Ausztráliát globális összevetésben viszonylag megkímélte a járvány – a legfrissebb adatok szerint 43 ezer fertőzöttet és 978 halálos áldozatot regisztráltak -, de a 16 éven felülieknek egyelőre csak nagyjából a harmada kapta meg a koronavírus elleni két védőoltást.

Forrás: Infostart.hu

Nyitókép: PIRO4D Pixabay