13 C
Budapest

Kötelezővé tenné a koronavírus elleni oltást egyes munkakörökben a kamara

Dátum:

A munkaadóknak lehetővé kell tenni, hogy kötelezővé tegyék a koronavírus elleni védőoltást a munkavállalóik számára – erre vonatkozóan tesz jogalkotási javaslatot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK).

Parragh László, a szervezet elnöke a Portfolionak elmondta, hogy nemcsak a lehetőséget teremtenék meg a munkaadók számára, de bizonyos munkakörökben kötelezővé is tennék a védőoltást az alkalmazottaknak. A javaslatot azzal indokolják, hogy a magyar vállalati szektor számára óriási megkönnyebbülés volt, hogy a koronavírus ellen hozott korlátozások nagy részét fel lehetett oldani, és csak az egyes munkakörök dolgozóinak beoltásával lehetne elkerülni, hogy a gazdaságot le kelljen újra zárni.

A kamara jogalkotási javaslata tartalmazná azt is, hogy amennyiben a munkavállaló nem él az oltás lehetőségével, akkor adott esetben áthelyezhető lenne egy olyan pozícióba, ahol nem veszélyezteti a kollégákat és az ügyfeleket.

Az elnök elmondása szerint eddig is tömegesen létező jelenség volt, hogy a munkaadó elvárta a munkavállalóitól a koronavírus elleni védőoltást, és abban az esetben, ha nem éltek a munkavállalók vele, akkor elbocsátással szankcionáltak a vállalatok. „Az ilyen esetekben az elbocsátásokat viszont nem lehetett az oltás elutasításával indokolni, ezért ilyenkor egyéb indokkal mondtak fel a munkavállalónak, úgyhogy inkább egyfajta munkaadói nyomásgyakorlásról beszélünk” – mondta Parragh László. Rámutatott ugyanakkor, hogy nem a dolgozók ellenállása jellemző: két konkrét vállalatot is említett, ahol a napokban tették kvázi kötelezővé a koronavírus elleni védőoltást, és kivétel nélkül minden munkavállaló élt is vele, így elbocsátásra végül nem került sor.

Elkerülhetetlen lesz az oltás?

Arra a kérdésre, hogy az MKIK mely munkakörökben tenné kötelezővé az oltakozást, Parragh László elmondta: elsősorban azokra a szakmákra kell gondolni, ahol a munkavállalók több emberrel érintkeznek: rendészeti szervek alkalmazottaira, a közösségi közlekedésben dolgozókra, éttermi alkalmazottakra stb. – de azt, hogy pontosan mely szakmákra kiterjedően lenne kötelező az oltás, egészségügyi-szakmai döntésnek kell lennie.

A kamarai elnök szerint egyébként hosszabb távon indokolt lenne „a lehető legszélesebb körben” kötelezővé tenni az oltást, és szerinte reális esély van rá, hogy már néhány hónap múlva ez lesz a helyzet nemcsak Magyarországon, de egész Európában is. Úgy véli, hamarosan előáll egy olyan helyzet a világban, amikor – ha nem is lesz mindenki számára kötelező a koronavírus elleni védőoltás – nem tudja majd egykönnyen elkerülni senki, hogy beoltsák.

Nyitókép: MTI/Rosta Tibor
Forrás: Infostart.hu

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...