17.6 C
Budapest

Kreml: akkor lesz rendezés, ha Kijev elfogadja Moszkva minden követelését

Dátum:

Felmerült egy béketerv, az orosz elnök szóvivője reagált.

Tervet az Ukrajna körül kialakult helyzet békés rendezésére csakis azt követően lehet kidolgozni, ha Kijev teljesíti az orosz fél valamennyi követelését – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak. Peszkov egy, a The American Interest című amerikai folyóiratban megjelent lehetséges rendezési tervvel kapcsolatban felmerült kérdésekre válaszolt ily módon.

„Igen, béketerv lehetséges, miután Ukrajna teljesíti az orosz fél összes követelését” – mondta.

A kérésre, hogy pontosítsa, milyen követelésekre utalt, azt hangoztatta, hogy „Ukrajna mindent tökéletesen tud”.

Peszkov szerint a Kreml figyelmesen nyomon követi, hogy miként alkalmazza Kijev a rendelkezésére bocsátott nyugati fegyvereket. A szóvivő arra az ukrán ígéretre reagált, miszerint ezekkel az eszközökkel orosz területre nem fognak csapást mérni.

Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a csütörtöki hadijelentést ismertetve elmondta, hogy az orosz légierő nagypontosságú rakétái Mikolajiv környékén megsemmisítették az ukrán fegyveres erők 49 üzemanyag-tartályát, valamint mintegy 50, hangárban tárolt rakéta-sorozatvetőjét, köztük külföldi gyártmányúakat is. Eltaláltak továbbá három páncélozott felszerelést javító bázist, négy vezetési pontot, valamint 18 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást.

A harcászati légierő az éjszaka folyamán 96 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra és egy radarállomásra sújtott le, rakéta- és tüzérségi csapatok pedig 26 vezetési pontot, 364 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást, 58 lőállásban lévő ukrán tüzérségi alegységet, köztük egy amerikai M-777-es tarackot és egy Szmercs rakétavetőt kezelő szakaszt találtak el, valamint három mobil drónvezérlő állomást is.

Rogyion Mirosnyik, a „Luhanszki Népköztársaság” moszkvai nagykövete a Telegram-csatornáján közölte, hogy a luhanszki milícia egységei ellenőrzésük alá vették az egyetlen utat, amely Sziverszk és Liszicsanszk között vezet. Ezzel az öt-hétezer fős liszicsanszki ukrán csoportosulást, a diplomata szerint, elvágták az utánpótlástól.

Nyitókép: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...