15 C
Budapest

Kutyasétáltatókat és maszkot nem hordókat is elkaptak a rendőrök

Dátum:

A rendőrség tapasztalatai alapján a lakosság egyre nagyobb arányban követi a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozó szabályokat – mondta a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese.

Kiss Róbert a közmédiának kifejtette, eddig 147 település önkormányzata rendelt el közterületi maszkviselést, a rendőröknek pedig szombaton 267 esetben kellett intézkedniük ezen szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. A kötelező közterületi maszkviselésre vonatkozó rendelet hatályba lépése óta így eddig összesen 823 emberrel szemben kellett fellépniük a rendőröknek – tette hozzá a hirado.hu beszámolója szerint.

Kiemelte, a közösségi közlekedésben is egyre kevesebben hagyják figyelmen kívül a maszkviselésre vonatkozó szabályokat,

a rendőröknek szombaton mindössze 67 esetben kellett intézkedniük.

Kiss Róbert közlése szerint úgy látják, az emberek megértették, hogy a kijárási tilalom segíti a járvány elleni védekezést. Ezt mutatja, hogy szombaton mindössze 530 esetben történt rendőri intézkedés ezen szabályok megsértése miatt, a legtöbb megállított pedig igazolni tudta, hogy szabályosan tartózkodik közterületen.

Az ügyeleti központ vezetőhelyettese megjegyezte, utóbbi szabályszegők közül hét olyan kutyasétáltató volt, aki a megengedett 500 méternél távolabbra ment, 44 ember a közterületi csoportosulás, gyülekezés szabályait sértette meg.

A rendőrök szombaton két budapesti vendéglátóhely hétnapos bezárásáról döntöttek, mivel az alkalmazottak, illetve az oda érkező ételfutár megsértette a maszkviselés szabályait.

Kiss Róbert aláhúzta, nem jellemző, hogy a szabályszegők vitatnák a rendőrség fellépését, ezért a rendőrök többségében figyelmeztetéssel élnek.

 

Nyitókép: MTI/Vajda János
Forrás: Infostart.hu

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...