lebénult a csontkovács kezelése után egy 28 éves nő

Lebénult a csontkovács kezelése után egy 28 éves nő

Az egyetemista nyakfájdalmai miatt kereste fel a csontkovácsot, a „kezelés” után azonban nyaktól lefelé lebénult.

A 4 nyaki artéria elszakadása a szív leállását okoztam és közel 10 percig nem is működött a szíve. Ez idő alatt stroke-ot is kapott – számolt be róla a Daily Mail.

Az eset a georgiai Savannahban történt, és mindössze egyetlen mozdulat elég volt ahhoz, hogy a 28 éves nő életét tönkretegye. A csontkovács 4 artáriáját szakította el.

Mozgásszervi problémával ment egy fiatal nő csontkovácshoz, de lebénult, és már csak a szemével, valamint a lábujjaival tud kommunikálni. Caitlin Jensennek, a Georgiai Egyetem egyik végzősének 4 artériája szakadt el a csontkovács egyetlen mozdulatának hatására. Rutinkezelésre ment, de kórházba kellett szállítani, miután a nyakat ért erős roppantás után rosszul lett.

Az orvosoknak sikerült újraéleszteni a nőt, és meg is műtötték. A nő édesanyja a lapnak elmondta, hogy a lánya eszméleténél van, de csak a szemével és a bal lába ujjaival tud jelezni. Az orvosok véleménye alapján Caitlin előtt kifejezetten hosszú rehabilitáció áll.

 

A címlapfotó illusztráció.
Forrás: EgészségKalauz / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!
Exit mobile version