Legendás magyar szélhámosok: Róbert bácsi bécsi házakat vett magának az ingyenkonyhájának szánt adományokból

Dátum:

Róbert bácsi. A név fogalom Magyarországon, egyet jelent a jótékonykodással. Ám ez nem fedi teljesen a valóságot, az 1920-as évek budapesti ingyen konyhájának szervezője, a szegények etetője igazából egy szélhámos volt. A török állampolgársággal is rendelkező Feinsilber Róbert, azaz Róbert bácsi nem mindent osztott szét adományként, bécsi házakat vett krumpli és tészta helyett. A sors elrendezte ezt az adósságot: magányosan, szegényen, nyomorban halt meg.

1925 elejére a trianoni béke és a háborús gazdaság utóhatására nyilvánvalóvá vált, nyomorog Magyarország. Budapest utcái ellepték a koldusok, ezrek indultak el Amerika felé, mert itthon nem volt munka, nem volt mit enni. Budapest naponta 60-70 ezer embernek osztott ingyen ételt, a kassza kongott az ürességtől. A fővárost egy török üzletember mentette meg, aki felajánlotta, átveszi az ingyenkonyhákat, a volt katonai gulyáságyúkat és Budapesten, több helyen is naponta ételt oszt a rászorulóknak.

Róbert bácsi. Öt éven át naponta zengtek imákat nevéről, a jótékonyság lovagjának, szent embernek nevezte a sajtó. Aztán 1930-ra kiderült, bár Róbert bácsi valóban nap mint nap megetette a szegényeket, abból a pénzből, amit ezért összegyűjtött, kétszer annyi rászorulót is jóllakathatott volna. De csak volna, mert a fifikás csaló az adományok felét simán lenyúlta.

Róbert bácsi élete filmbe illő. Édesanyja 12 éves volt, amikor 1865-ben megszülte a fiút Jemenben. Szülei ékszerészként dolgoztak, Hollandiába költöztek, ott vették fel a Feinsilber nevet.

Róbert bácsi 1906-ban már szerepelt Budapest névjegyzékében mint hittérítő. Az I. világháború idején öngyilkosokat mentett, a rendőrség is gyakran hívta, ha valaki le akart ugrani egy hídról, Róbert bácsinak sikerült lebeszélni az elkeseredett embereket az ugrásról. Évekkel később derült ki, a megmentett emberek rokonaitól is elfogadott adományt, amiből saját életét fedezte. Később hadifoglyok felkutatása és hazahozatala által lett híres, majd jött a népkonyhás misszió.

A Városligetben és a Kálvin téren állította fel első ingyenkonyháit. A magyar arisztokráciától, bankároktól kért pénzt a főzéshez, budapesti kereskedőkkel, vendéglősökkel egyezett meg, hogy a fel nem használt, frissességét vesztett alapanyagokat, élelmiszereket éjszakánként emberei összegyűjtötték, szintén adományként. Raktárt bérelt, jó kiállású adományszerzőket is alkalmazott, akik naponta hozták neki jutalékként a bevételt. Szabályos adományversenyt indított, bevonva Horthy Miklós kormányzó feleségét is, a magyar urak egymásra licitáltak, ki ad többet Róbert bácsinak. Ő pedig hangzatosan szónokolt, hogy az a célja, ha meghal, egy fillérje se legyen, mert minden pénzét a szegényeknek adja.

A szélhámosság 1930-ban lepleződött le. Egy kereskedő család jelentette fel, mert Róbert bácsi – akinek ugye semmije nem volt, mert mindent a szegényeknek adott – uzsorakamatra adott nekik 25 ezer pengőt. (Akkoriban a havi 200 pengős fizetés volt a tisztviselők, a középosztály álma, vagyis ez a pénz egy fővárosi hivatalnok, egy rendőrtiszt vagy egy orvos tízévi bére volt.) A “lágyszívű” lovag a tartozás fejében a kereskedők kis gyermekei fölül elárvereztette házukat, az utcára, Róbert bácsi ingyenkonyhája elé került a család.

A rendőrség vagyonvizsgálata szerint Róbert bácsi ekkor hét budapesti bérház és két családi ház mellett Bécsben 150 ezer pengős, Londonban pedig egymillió pengős megtakarítással rendelkezett, méghozzá úgy, hogy nem volt semmilyen jövedelme. Nem volt nehéz összerakni, honnan származott a pénze. Mivel az ország krémjét átverte, a vagyonelkobzás mellett nem kapott más büntetést, arra hivatkozva, török állampolgárként érinthetetlen.

Bécsbe szökött, Onkel Róbert néven itt folytatta az öngyilkosjelölt-mentést de az uzsorázást is, itt is elvették mindenét, 1945 után már hajléktalanként élt, 92 éves korában egy nyomortanyán érte a halál azt az embert, akinek a magyar szélhámosok közül a legnagyobb vagyont sikerült elsikkasztania.

Fotó: Fortepan / Somlai Tibor

Forrás: Blikk / Frisshíreink portál

Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

 

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...
Exit mobile version