15 C
Budapest

Magas az oltatlan rendőrök és tűzoltók száma, februártól tízezrek eshetnek ki a szolgálatból

Dátum:

Nagyjából az állomány 30 százaléka nem kért még oltást, őket már nem lehet túlórával pótolni.

A rendvédelemben dolgozók átoltottsága nagyjából 70 százalékos – mondta a Népszavának a Belügyi Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalának vezetője. Powell Pál szerint az adminisztrációs területeken magasabb, az „élesben dolgozók” körében alacsonyabb a védőoltással rendelkezők száma. Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) elnöke szerint a nagyjából 36 ezer hivatásos rendvédelmi alkalmazott közül legalább 10 ezer nem rendelkezik oltással.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adatai szerint a munkatársai 30 százaléka oltatlan, de a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete ennél rosszabb helyzetről számolt be a hétezer vonulós tűzoltó esetében: ebben a körben csak 60 százalékos az oltottság.

Ez azért fontos, mert a rendőrök, a katasztrófavédők, a büntetés-végrehajtásban dolgozók körében is kötelező lesz a védőoltás februártól. A részletekről a Belügyi Érdekegyeztető Tanács ülésén már szó volt, de egyelőre még nem tudni pontosan, hogy az ügyfelekkel közvetlenül nem találkozó rendvédelmi alkalmazottak közül kinek és mikor kell megkapnia a koronavírus elleni védőoltást ahhoz, hogy ne küldjék fizetés nélküli szabadságra.

A kormányrendeletben foglalt január végi határidőtől eltérő megoldásokra a rendőrség, a katasztrófavédelem és a büntetés-végrehajtás megyei parancsnokainak november 30-ig kellett elkészíteniük a területükre vonatkozó javaslatokat, ezeket majd Pintér Sándor belügyminiszter bírálja el január 31-ig.

Jelen állás szerint azok sem kaphatnak haladékot az oltásra azok, akik a „vírussal szembeni védettséget mutató antigéntesztet tudnak bemutatni”, így a szakszervezetek szerint több ezer dolgozó eshet ki a szolgálatból, amit már nem lehet túlórákkal pótolni, és egyelőre annak a részletei sem ismertek, hogy az így fizetés nélküli szabadságra küldött emberek milyen státusban lesznek, ez az időszak beszámít-e a szolgálati időbe, garantált-e a korábbi beosztásba visszakerülés, lehet-e más kereső tevékenységet folytatni a kényszerszabadság alatt vagy hogy a munkavégzés alól felmentett dolgozó jogosult-e a beígért hathavi bérnek megfelelő összegű „fegyverpénznek” nevezett jutalomra.

Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi
Forrás: Infostart.hu

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...