10.4 C
Budapest

Magyarország NATO-éllovas a haditechnikára költött pénz tekintetében

Dátum:

A magas GDP-növekedés okozta, hogy alacsonynak tűnik a magyar fegyverköltés, de az 1,44 százalékos ráfordítás valójában jelentős teljesítmény –mondta a NATO-főtitkári jelentés alapján Hecker Flórián. A lakosság pedig még mindig nagyon NATO-párti.

Magyarország tavaly csaknem 1000 milliárd forintot fordított védelmi kiadásokra – ez derül ki a NATO 200 oldalas, éves főtitkári jelentéséből.

„Azt látjuk benne, hogy a GDP-arányos védelmi kiadások 2022-ben 1,44 százalékot értek el, a cél 2 százalék lenne 2024-re. Voltak olyan előrejelzések, hogy ezt a 2 százalékot hamarabb is el lehet érni, talán már 2023-ban, és 2022-re is 1,7-1,8 százalékos szintet vártak. Ugyanakkor hozzá kell tenni, lehet, ebben szerepet játszott a GDP-növekedés is” – értékelte az adatokat az InfoRádióban Hecker Flórián, a Világgazdaság című lap munkatársa.

Érdeklődők a Magyar Honvédség Görgei Artúr-laktanya nyílt napján Szentendrén 2023. március 23-án.
Érdeklődők a Magyar Honvédség Görgei Artúr-laktanya nyílt napján Szentendrén 2023. március 23-án.

Mint rámutatott, még a NATO-főtitkár is megjegyezte, a valóságos 7 helyett 9 tagországot vártak abba a csoportba, amely már most eléri a 2 százalékos ráfordítást, de az érintett két országban a gazdasági növekedés tolta el az arányokat, és Magyarország 4,6 százalékos GDP-növekedési adata is az első harmadban van a mezőnyben – az 1,44 százalék viszont így középmezőnynek számít a szervezetben.

„Ugyanakkor,

ha a védelmi kiadások közül megnézzük azt a részt, hogy Magyarország mennyit költött haditechnikára – lőszerre, fegyverekre –, akkor a költésen belül egy 48 százalékos arányt látunk,

ami egy olyan mutató, amellyel a NATO-közösséget vezetjük” – mondta Hecker Flórián, aláhúzva, a mögöttünk lévő görögök százalékos aránya 45 százalékos, Luxemburgé 39, amiből az látszik, hogy a védelmi felszerelést ugyanolyan mértékben fejlesztjük, mint más tagállamok.

Utalt még egy kutatásra is, amely szerint a lakosságnak csak 10 százaléka ellenzi a védelmi kiadások növelését, ebből pedig egy „nagyon NATO-párti közvélemény” képe rajzolódik ki.

Egy kisfiú egy BTR páncélozott szállító harcjárműben a Magyar Honvédség toborzó napján a Hősök terén 2022. október 16-án.
Egy kisfiú egy BTR páncélozott szállító harcjárműben a Magyar Honvédség toborzó napján a Hősök terén 2022. október 16-án.

„Bőven 70 százalék fölötti arány mondja azt, hogy még mindig támogatná a NATO-belépést, és csupán 9 százalék mondja azt, hogy kiléptetné az országot a NATO-ból. Ezzel a tizedik leginkább NATO-párt ország vagyunk a közösségben.”

A magyar költés forintosítva annyit tesz: majdnem 960 milliárd forint ment a magyar haderő fejlesztésére. 2014-ben ez a szám 250 milliárd forint környékén alakult.

Kapcsolódó hang

1000 milliárdos haderőfejlesztés volt tavaly hazánkban – Hecker
Nyitókép: Ujvári Sándor
Forrás: Infostart.hu / Frisshíreink portál
Frisshíreink portál, a Te lapod! Keress, szörfölj, vedd a magad kezébe az irányítást!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...