Magyarország után Oroszország is vizsgálja a szlovákiai Szputnyik V-oltásokat

Pár hónapon belül valószínűleg tízből hét szlovákiai lakos már be lesz oltva koronavírus ellen. Csütörtöktől már a 16 évnél idősebb lakosok is kérhetik a védőoltást. Oroszország is vizsgálja az összetétel állítólagos eltérése miatt kifogásolt Szputnyik V-oltásokat.

Az összlakosság 61 százaléka tervezi beoltatni magát északi szomszédunknál. Tavaly októberben ez az arány még csak 36 százalék volt, azóta az oltás iránt érdeklődők száma csaknem megduplázódott – derül ki a Globsec Vaccination Trends nevű felmérésből. Tíz közép-kelet-európai országban végezték el a közvélemény-kutatást, országonként ezer válaszadót vontak be.

A térség országaival összehasonlítva Szlovákiában igen magas az oltakozási hajlandóság. A válaszadók 30 százaléka ugyanakkor továbbra sem oltatná be magát, vagy még nem döntött ebben a kérdésben.

Szlovákiában

  • az oltás iránt érdeklődők 69 százaléka a nyugati, illetve az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinákat részesítené előnyben.
  • 25 százaléknyian választanák a Szputnyik V-vakcinát, ez az arány az összlakosság 15 százalékának felel meg.

A vizsgált országok közül Szlovákiában érdeklődnek a legtöbben a nem regisztrált orosz védőoltás iránt.

Csehországban a megkérdezettek 57 százaléka oltatná be magát, a Szputnyikot pedig csak az oltás iránt érdeklődők 5 százaléka választaná.

Az oltási hajlandóságot a felmérés szerint jelentősen befolyásolja az életkor és a végzettség. Szlovákiában az egyetemi végzettségűek körében 12 százalékkal magasabb az oltakozási hajlandóság, mint az alapfokú végzettséggel rendelkezőknél. Az oltás iránt nagyobb érdeklődést mutatnak az idősebbek. A 18–24 éves korosztályhoz tartozó válaszadók 54 százaléka oltatná be magát, ez az arány 22 százalékponttal alacsonyabb a nyugdíjas korcsoport oltakozási kedvétől.

Megvizsgálják az ominózus szállítmányt

A szlovák egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy az orosz fél átvesz Szlovákiától és ellenőrzésre elszállít 600 adag Szputnyik V-vakcinát. Ezt a mennyiséget szerda reggel el is szállították a kelet-szlovákiai szentmihályfalvai raktárból. Itt március eleje óta 200 ezer adag Szputnyikot raktároznak, melyet még a korábbi miniszterelnök, Igor Matovič vásárolt meg az oroszoktól. A vakcina ellenőrzése egy hónapot vesz igénybe. (Abból lett a botrány, hogy egyes állítások szerint a fiolák tartalma nem azonos azokéval, amelyeket az oroszok az EMA-nak küldtek ellenőrzésre.)

A Szputnyik V alkalmazásáról az ellenőrzés befejezése után dönt a szlovák szaktárca, amely azt is közölte, hogy

Magyarországon jelenleg 46 ampulla tartalmát elemzik.

Az egészségügyi minisztérium azt is bejelentette, hogy csütörtöktől már a 16 évnél idősebb lakosok is kérhetik a védőoltást. Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszter azonban hozzátette, hogy a vakcinák közül választani egyelőre nem lehet, a jelenlegi ellátás mellett ez kontraproduktív lenne. A tárcavezető elmondta, május végéig megközelítőleg egymillió adag Pfizer/BioNTech vakcina érkezik Szlovákiába, és ha az oltási kampány jól halad, június végére mindenki, aki kéri, legalább az első oltást megkaphatja.

Nyitókép: MTI/Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI)

Forrás: Infostart.hu