20.1 C
Budapest

Már „a spájzban” van a dél-afrikai mutáns

Dátum:

Szlovákiában rendkívül súlyos a járványhelyzet, jelentette ki Zuzana Čaputová államfő, miután találkozott a kormány mellett működő szakmai konzílium és „A tudomány segít” kezdeményezés szakértőivel. Az egyeztetésen elhangzott, hogy az új koronavírus dél-afrikai változata már elterjedhetett Szlovákiában.

Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök a jelenlegi helyzet okát a szigorú lockdown kései bevezetésében látja. Szerinte a fáradságos munkával járó, de már bevált óvintézkedéseket kell előnyben részesíteni a kísérletezéssel szemben. Az államfő úgy véli, a tudósok egyetértenek abban, hogy a jelen helyzetben pontosabb nyomkövetésre, valamint az intézkedések betartásának hatékonyabb ellenőrzésére van szükség, legyen szó akár a karanténintézkedésekről, akár az országba érkezők ellenőrzéséről.

Boris Klempa, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa szerint az új koronavírus dél-afrikai változata már elterjedhetett Szlovákiában. A virológus arról tájékoztatott, hogy jelenleg

a brit mutáció dominál

az országban. Azt azonban cáfolta, hogy a napokban egy új cseh vagy csehszlovák változat kezdett volna el terjedni a világban. A szakértő felhívta a figyelmet, hogy a dél-afrikai és a brazil változat nem csak fertőzőbb, hanem ellenállóbb is az immunválasszal és a védőoltással szemben. E két mutáció esetében magasabb az ismételt megfertőződés veszélye is. Emiatt szerinte szigorúbban kell ellenőrizni a külföldről Szlovákiába érkezőket, és gondot kell fordítani az új vírustörzsek azonosítására.

Richard Kollár matematikus kifejtette, hogy

nincsenek információik a kórházba érkező és onnan távozó páciensek számáról.

„Nem ül a mesterséges lélegeztetésre szoruló betegek száma sem, nincsenek információk a nyomkövetésről, és nem tudni azt sem, hol fertőződnek meg az emberek” – tette hozzá.

Megjegyezte, hogy Európán belül Szlovákiában vannak a legjobb tesztek a brit mutáció kimutatására, de így sem tudni semmit annak terjedéséről.

Az államfő és a szakemberek is az oltást tekintik a lehető legjobb megoldásnak a jelenlegi helyzetben. Tisztában vannak ugyanakkor a beszállítás körüli problémákkal. Zuzana Čaputová úgy véli, hogy bármelyik ország védőoltása jó, amely megbízható, ellenőrzött és megoldást nyújt a kialakult helyzetre. A járványügyi bizottság azt javasolta a kormánynak, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat az orosz féllel, és – tekintettel a súlyos járványügyi helyzetre, valamint az oltóanyaghiányra – gondoskodjon a szükséges mennyiségű Szputnyik vakcina beszerzéséről. A kormány csütörtöki ülésén foglalkozik a kérdéssel.

Az elmúlt egy hét halálozási adatai alapján

a lakosságszámhoz viszonyítva Szlovákiában hal meg a legtöbb koronavírus-fertőzött.

A halálozás már nagyon hosszú ideje a csúcson van, januártól kezdődően az elhunytak napi száma 80 és 100 közöttire tehető. Marek Krjačí egészségügyi miniszter 23 százalékos halálozási arányról beszélt, a tárca alá tartozó Egészségügyi Elemzőintézet vezetője, Matej Mišík szerint ez egy hosszabb távú adat, és ha csak az utóbbi időszakot vesszük figyelembe, akkor ez már 30 százalékot tesz ki. Figyelmeztetett, hogy az észak-olaszországi Lombardia tartományban tavaly tavasszal, az első hullám csúcsát legnagyobb mértékben elszenvedő Bergamóban 33 százalékos volt a kórházban ápolt koronavírusos páciensek halálozási aránya. Szlovákiában most 30 százalék.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: Pexels.com

Kapcsolódó hang

Szlovákia: már „a spájzban” van a dél-afrikai mutáns

A hang itt érhető el!

Hír megosztása

Most népszerű

Hasonló hírek
Related

Háború óta először beszél Ukrajna és Kína.

Összefoglaló: ukrajnai elnök és a kínai elnök az orosz-ukrán konfliktusról...

Kínos pillanatok: Megalázták Fodor Zsókát az RTL Klub stúdiójában

A színésznő próbálta humorosan kezelni a helyzetet. Kellemetlen pillanatoknak lehettek...

Meghalt a szigetszentmiklósi akkumulátorgyárban történt tűz egyik sérültje

Március 14-én tűz keletkezett a szigetszentmiklósi, akkumulátor-újrahasznosítással foglalkozó üzemben. A...

„Egyetlen tonna ukrán gabona sem fog Lengyelországban maradni” – itt a megállapodás

Lengyelország és Ukrajna megállapodásra jutott az ukrán gabona tranzitjáról...