Minimum 4-5 hónap, mire helyreáll a magyar egészségügy a koronavírus után, de csak akkor, ha nem következik be közben újabb koronavírus-hullám – mondta el az InfoRádióban Lénárd Rita, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke.
Másfél éves elmaradásban van az egészségügyi ellátás nemcsak a várólistákkal, hanem a diagnózisok felállításával, a krónikus betegek kezelésével: nagyon nehéz lesz uralni ezt a helyzetet – mondta el a Magyar Orvosi Kamara alelnöke, Lénárd Rita az InfoRádióban.
„Meglehetősen fáradt az egészségügyi szakszemélyzet, és elég nehéz ez a feladat, főként úgy, hogy még oltások is vannak és éppen, hogy túl vagyunk a koronavíruson” – fogalmazott. Az ízületi műtéteknél és a szemészeti eseteknél a leghosszabb a várólista.
„A kórházi várólisták felszámolásához az első nagyon fontos teendő az, hogy átalány vagy bázisfinanszírozásról teljesítményfinanszírozásra térjenek át a kórházak, hiszen a jelenlegi helyzetben az átalányfinanszírozással nincsenek meg a pénzügyi feltételek arra, hogy a kórház több műtétet végezzen. A másik nagyon fontos dolog, hogy a betegeket aktívan kellene arról tájékoztatni, hogy ezek a várólisták nagyon különbözők országszerte, tehát aktívan irányítani és segíteni kellene a betegeket, hogy ha lehetséges, fogadják el azokat az ellátóhelyeket, amelyeknél kevesebbet kell várni” – tette hozzá.
Őszig biztos várni kell
Ugyanakkor tény, hogy nagyon nagy az elmaradás és még több lesz, amikor elkezdenek dolgozni a járóbeteg-ellátásban, jelenleg a diagnózis felállítása sincs meg, a sürgősségi ellátásban és egyéb területeken is olyan elhanyagolt betegségekkel találkoznak, amelyeket normál időben már régen látott volna orvos.
Lénárd Rita szerint legjobb esetben is
működése: a vírusveszély csökkenésével sok egészségügyi dolgozó szabadságra ment, vagy ki is esett a rendszerből.
„Erre a legrosszabb példa a járóbeteg-ellátás, amit idősebb kollégák vittek. 2020 tavaszán visszavonták a 65 év felettieket, a kollégák jó része pedig nem ment vissza dolgozni. A nyugdíjasoknak le kell mondaniuk a nyugdíjról, külön engedélyt kell kapniuk a kormánytól, ezen például nagyon jó lenne, ha könnyítenének” – sorolta a nehézségeket a MOK alelnöke.
Azt remélték a kamaránál, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonnyal egyszerűsítik a nyugdíjasok visszafoglalkoztatását, de ez nem történt meg. Véleménye szerint nagyon fontos lehet az is, hogy amikor már teljesítményelszámolás lesz, akkor a volumenkorlátot feloldják és külön finanszírozással engedélyezik a többletműtéteket. A legtöbb országban
ebben a kritikus helyzetben Lénárd Rita azt javasolná, hogy lehetne a magánellátást finanszírozni, be kellene vonni a várólisták felszámolásába.
„A járóbeteg-ellátásban is központilag kellene vezetni az előjegyzést, hiszen ott is előfordul, hogy az egyik földrajzi területen alig-alig van lehetőség egy szakorvosi vizsgálatra, egy picit távolabbi területen pedig gond nélkül tudják fogadni a beteget. Ezek olyan lehetőségek, amelyekkel lehetne egyszerűsíteni, de az, hogy visszaálljon normál menetrendbe az egészségügyi ellátás, feltételezve, hogy nem tör ki újabb hullám, még legalább négy-öt hónap” – mondta el a MOK alelnöke
Kapcsolódó hang
A hang itt érhető el!
Forrás: Infostart.hu